Karácsonyi köszönet a Lidl-től (x)

2023. december 23. – 10:56

Karácsonyi köszönet a Lidl-től (x)
Kép: Lidl Magyarország

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsonykor nem csak adni és kapni jó. Fontos, hogy egy pillanatra megálljunk, összegezzünk és köszönetet tudjunk mondani mindenkinek, akiktől az év során kaptunk valamit. A Lidl Magyarország vezetőségeként szeretnénk ezért megragadni az alkalmat, hogy kifejezzük hálánkat mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az elénk gördülő akadályokat leküzdhessük, akik partnerek voltak a nekünk fontos ügyekben, és akik nélkül a Lidl sikerei nem valósulhattak volna meg.

Először is hálásan köszönjük minden kedves vásárlónknak, hogy 2023-ban is megtisztelt minket bizalmával és a Lidl-t választotta bevásárlásai során! Köszönjük kedvességüket és a mosolygós pillanatokat, türelmüket, bíztató szavaikat és építő kritikájukat. Önökért dolgozunk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy széles, magas minőségű kínálatunkkal, kiváló ár-érték arányú termékeinkkel minden igényt kiszolgáljunk. Önök által fejlődünk, és bízunk benne, hogy jövőre újból bizonyíthatunk.

Vásárlóink mellett óriási köszönetet érdemelnek kollégáink is. Köszönjük minden munkavállalónk áldozatos munkáját, lojalitását, szakmaiságát és kitartását, amivel lehetővé teszik azt, hogy országszerte, nap mint nap magas szinten szolgálhassuk ki vásárlóinkat. Hálásak vagyunk Nektek és köszönjük, hogy a Lidl csapatát erősítitek! Felelős munkáltatóként továbbra is mindent megteszünk azért, hogy munkaadóként is példát mutassunk. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az élelmiszerláncok közül elsőként döntöttünk a december 24-i boltzárról, azért, hogy ily módon is támogathassunk Titeket. Kívánjuk, hogy örömben, boldogságban készülhessetek a Szentestére szeretteitek körében!

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni beszállítóinknak, partnereinknek az egész éves együttműködést, a kiváló termékeket, a végeláthatatlan logisztikát, a közös gondolkodásokat, támogatásukat, rugalmasságukat, és mindazt, ami hozzájárult ahhoz, hogy ma Magyarország piacvezető élelmiszerlánca lehetünk. Büszkék vagyunk arra, hogy beszállítói partnereinkkel több, mint 100 milliárd forint értékben exportáltunk magyar termékeket külföldre, ezzel is segítve partnereinket és a magyar gazdaság fejlődését. Bízunk benne, hogy együtt még jobbak és jobbak lehetünk, és együttes erővel jövőre is számos sikert elérhetünk!

Békés, boldog, varázslatos karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk! Számítunk mindenkire 2024-ben is!

a Lidl Magyarország vezetősége

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Lidl Magyarország Bt.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!