Szemle Plusz – Budapest egyetlen zsűrizett színházi fesztiválja (x)

2024. augusztus 2. – 10:55

Szemle Plusz – Budapest egyetlen zsűrizett színházi fesztiválja (x)
Fotó: Éder Vera – Gyévuska

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 24. és szeptember 9. között a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatán a 6 vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a 6 budapesti kamaraelőadás mellett hat színészképző iskola is bemutatkozhat egy-egy vizsgaelőadással a fővárosi közönségnek.

A Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében 12. éve futó zsűrizett mustra többek között azért jött létre, hogy helybe hozza a Budapest határain túli színházi élményeket. Az eleinte egyhelyszínes, hét előadást bemutató esemény 2023-tól új szekcióval bővült, a nagyszínpadi művek mellé kamaraelőadások is bekerültek a programba, amelyeket a margitszigeti Kristály Színtér színpadán láthattak a nézők.

Idén ismét bővül a Szemle Plusz: ezúttal 6 színi iskola mutatkozik be – versenyen kívül, az OFF program keretében – egy-egy vizsgaelőadással az eseményen, hogy a következő színészgeneráció tehetségeit is megismerhesse a budapesti közönség. Az előadások után esténként közönségtalálkozón és szakmai beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. A résztvevő intézmények és előadásaik: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Csokonai Vitéz Mihály: Tempefői), a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet (Euripidész: Oresztész), a Pesti Magyar Színiakadémia (Martin MCDONAGH: Piszkavas, avagy Leenan szépe), a Keleti István Művészeti Iskola (Kurt Weill – John Gay – Elisabeth Hauptmann: Háromgarasos Opera), a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés (Robert Lopez, Jeff Marx, Baráthy György: Avenue Q. – a mi szobánk) és a Freeszfe Egyesület (Nilats Niltat: Tériszony). A Szemle Plusz OFF programok térítésmentesen látogathatók.

A Szemle Plusz versenyprogramjában idén olyan különlegességek lesznek láthatóak, mint a Sepsiszentgyörgyről érkező Iráni konferencia Bocsárdi László rendezésében, vagy a marosvásárhelyi Az igazság gyertyái című Székely Csaba darab és egy újvidéki alkotás, a Történt egyszer Újvidéken. A tatabányai Jászai Mari Színház társulata Szikszai Rémusz rendezésében egy feketekomédiával, a Hóhérokkal érkezik, míg a Budaörsi Latinovits Színházból Alföldi Róbert főszereplésével a Liliom című előadás lesz látható a Szemle Plusz programjában. A tavaly legjobb előadás díját megszerző Miskolci Nemzeti Színház is ismét versenybe száll, és Pintér Béla-Darvas Benedek Gyévuska című művét mutatja be Budapesten.

Tempefői – Fotó: Kettner Ádám
Tempefői – Fotó: Kettner Ádám

A kamaraelőadások versenyében ezúttal óriási színészi alakítások, izgalmas társadalmi kérdések, személyes sorsok versengenek egymással: a Milf című előadás Pető Kata és Rohonyi Barnabás kettősében, a Telik egy vizsgaelőadásnak készült önadaptáció, Márfi Márk előadásában, Sodró Eliza Janikovszky Évát jeleníti meg a Kizárólag az utókor számára című előadásban, Bezerédi Zoltán a teremtéstörténet „cigányos” olvasatát adja elő a Cigány Mózesben, egy fiatal színésznő, Péteri Lilla Cserhalmi György rendezésében mutatkozik be a Tizenhét hattyúkban, de a gyerekvállalás szép és egyben gyötrelmes témájával is foglalkozunk Pálos Hanna és Vizi Dávid duóján keresztül a Lélegezz című kamaraelőadásban.

MILF – Fotó: Jurányi Ház
MILF – Fotó: Jurányi Ház

A Szemle Plusz amellett, hogy egy színes és alapos színházi körkép, mindeközben szakmai versenyprogram is, amelyet egy négyfős zsűri kísér majd figyelemmel, és amelynek Benkő Nóra, a Színpad ügyvezető igazgatója mellett Hernádi Judit Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kocsis Gergely Jászai Mari-díjas színművész és Háy János József Attila-díjas író lesznek a tagjai, míg a Kristály Színtér darabjait Benkő Nóra mellett Zsurzs Kati Aase-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és Kerekes József Jászai Mari-díjas színész díjazzák.

A Szemle Plusz programsorozat az elmúlt években olyan népszerű kulturális találkozóhellyé vált, ahol a színházi szakma és a közönség, a pályakezdő színész és az érdemes művész, a határon túli alkotó és a budapesti rendező kezet foghat, eszmét cserélhet és együtt szórakozhat a Városmajorban és a Margitszigeten.

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!