Telefon, okosóra, laptop: a legjobb ár-érték arányút keresik a magyarok(x)

2024. augusztus 27. – 10:55

Telefon, okosóra, laptop: a legjobb ár-érték arányút keresik a magyarok(x)
Fotó: Rejoy.hu

Másolás

Vágólapra másolva

A felújított okostelefonok és táblagépek mellé két új kategóriát – okosórákat és noteszgépeket – vezetett be második magyarországi évében a Rejoy.hu. Az első értékesítési adatok alapján egy tipikus ügyfél Apple Watchból és MacBookból is 2020-as modellt (Apple Watch SE-t és MacBook Air M1-et) keres, telefonból pedig a 2019 végi iPhone 11 a legnépszerűbb. A Rejoy sajtóeseményén az is elhangzott, hogy mivel a cég oldalán elérhető készülékek uniós forrásból származnak, a december végén hatályba lévő új uniós szabályok betartása mellett a cég továbbra is stabil készletet tud majd kínálni azokból az utóbbi években megjelent, különösen népszerű iPhone-okból, amelyeket még nem USB-C csatlakozóval szereltek fel.

A felújított mobil eszközök garanciális eladására és vételére specializálódott Rejoy.hu kezdetben csak okostelefonokra és táblagépekre fókuszált, szeptember elején esedékes két éves születésnapja előtt pedig okosórákkal és noteszgépekkel bővítette termékkategóriáit.

A 67 paraméter mentén bevizsgált okostelefonokhoz és a tabletekhez hasonlóan az Apple Watchokat és MacBookokat is 2 év garanciával kínálja a Rejoy. A szerviztechnikusok minden készüléken egy sor fontos paramétert vizsgálnak az eredetvizsgálattól kezdve a tökéletes hardveres-szoftveres funkciókig – a legtöbb esetben az akkumulátor és a kijelzővel kapcsolatos javításokat kell elvégezni a beérkező készülékeken.

A Rejoyon értékesített felújított okosórák dobozában az új, utángyártott töltő mellett egy új szíjat is talál a vásárló: utóbbi színe a megvásárolt készülék tokjáéhoz illeszkedő. A felújított MacBookokhoz ugyancsak az adott típushoz való új, utángyártott töltőfejet és kábelt mellékel a Rejoy.

Fotó: Rejoy.hu
Fotó: Rejoy.hu

A magyar ügyfelek több okosórát és laptopot keresnek

Bár csak néhány hete vezették be a két új termékkategóriát, már így is a magyar eladások csaknem 15 százalékát teszik ki a felújított táblagépek, notebookok és okosórák. Több mint kétszer akkora ezek részaránya, mint a Rejoy anyacégének legnagyobb piacát jelentő Romániában, illetve a görög és bolgár piacok hasonló arányainál is.

Az okosórák közül a magyar vásárlók a felújított, 2020-as Apple Watch SE modellt, a noteszgépből pedig az ugyancsak 2020-as Apple MacBook Air M1 modellt keresik a leginkább, de a top 3-ban a drágább MacBook Pro típus is megtalálható az azonos modellévből. A táblagépek és az okostelefonok közül egyaránt 2019-es év végi termék vezet a Rejoynál: az iPad 9.7 (6. generáció), illetve az iPhone 11.

„Az eladási statisztikáink azt mutatják, hogy a tipikus magyar vásárlónk alapvetően rendkívül pragmatikus, és ténylegesen a legjobb ár-érték arányú készülékeket keresi mind okostelefonból, mind a többi termékkategóriából. Ezek leginkább a 2019-es és 2020-as modellévből származó prémium termékek, amelyek tudása mindennapi használatra tökéletesen megfelel, ugyanakkor az eredeti árukhoz képest jelentős összeget spórolhatnak rajtuk az ügyfelek”

– mondta el Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezető igazgatója.

Még gyorsabb bevizsgálás és javítás

Az elmúlt két évben jelentős fejlesztéseket vitt végbe a Rejoy a beérkező készülékek bevizsgálásában és szükség esetén történő javításában: a társaság napi 800 készüléket feldolgozni képes szervizlaborjában lézerforrasztóval gyári minőségben lehet alkatrészcserét elvégezni. A folyamatok fejlesztése révén a garanciális ügyintézést igénylő esetek száma 40 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben, az ilyen esetek aránya gyakorlatilag az új termékekével azonos, alacsony szintre állt be. A hatékonyság javítása érdekében hamarosan egy mesterséges intelligenciát használó bevizsgálórobot is munkába áll majd a Rejoynál, ez a gép a beérkező készülékek vizsgálatát, értékelését gyorsítja majd fel.

Két-három évig velünk maradnak a még nem USB-C-s felújított eszközök

2024. december 28-ától lép életbe az az uniós jogszabály, amely előírja, hogy az Európai Unión belül eladásra kínált új mobil eszközöknek USB-C csatlakozóval kell rendelkezniük. Ugyanakkor az EU-n belülre már a határidő előtt beérkezett, Lightning-csatlakozós készülékek meglévő készleteit továbbra is el lehet adni.

Mivel a Rejoy az unió országaiban élő magánszemélyektől, illetve az EU-n belül működő nagykereskedő-partnerektől eleve csak CE-jelölésű készüléket szerez be, a társaságnál továbbra is elérhetők maradnak a magyar vásárlók körében népszerű iPhone 11-14-es mobilok is. A töltőcsatlakozók unióbéli egységesítésének szándékát egyébként a Rejoy is támogatja, azonban azt is fontosnak tartja, hogy a kiemelkedő ár-érték arányú, az iPhone 15-ösnél régebbi készülékek meglévő készletei még elégedett ügyfelek ezreit szolgálhassák – a körforgásos gazdaság szellemében. A vállalat várakozásai szerint nagyjából 2-3 év alatt fognak kifutni a másodpiacról a még nem USB-C csatlakozós iPhone-ok.

Fotó: Rejoy.hu
Fotó: Rejoy.hu

A Rejoy.hu-ról

A Rejoy.hu-n kiváló minőségű, felújított okostelefonokat értékesítenek 24 hónapos garanciával, szigorú tisztítási/javítási és tesztelési folyamat után. Az ügyfeleknek 30 napos ingyenes visszavételi jogot biztosít a vállalat, ha nem elégedettek a megvásárolt készülékkel. A vállalat használt telefonokat is vásárol cégektől és magánszemélyektől, és a Rejoy.hu által értékesített termékekről minden termékértékelést közzétesz.

A platformot a Flip Technologies üzemelteti, amelyet 2019 decemberében indított három huszonéves vállalkozó Romániában. A Flip Technologies 10 millió euró értékű befektetést vonzott az eMAG Ventures, a népszerű e-kiskereskedő befektetési leányvállalata részéről. A vállalat Flip márkanév alatt működik Bulgáriában, Magyarország pedig a harmadik ország, ahol jelen van, de továbbra is folytatja gyors terjeszkedését a nemzetközi piacon, nemrég a görög piacon indította el szolgáltatásait.

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Rejoy.hu

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!