Teltházas Őrült Nőkkel indítja új évadát a Kultúrbrigád a RaM-ban (x)

2024. szeptember 6. – 10:55

Teltházas Őrült Nőkkel indítja új évadát a Kultúrbrigád a RaM-ban (x)
Fotó: Lakatos Péter

Másolás

Vágólapra másolva

Az Őrült Nők Ketrecével nyitja új évadát a Kultúrbrigád a RaM-ArT Színházban. Budapest kétségtelenül egyik legsikeresebb és legnagyobb rajongói táborral rendelkező előadása a XIII. kerületben lel új otthonra több másik, évek óta sikerrel játszott előadással együtt, melyek az Átriumból költöznek át az új helyszínre.

A Duna pesti oldalán, a XIII. kerületben egy új történet veszi kezdetét, hiszen az a szellemiség, amit a Kultúrbrigád csapata több, mint egy évtizedig az Átriumban képviselt, most elsősorban a RaM-Art Színházban kísérhető figyelemmel. Olyan ikonikus előadások, mint a 12 dühös ember Mucsi Zoltánnal és Gyabronka Józseffel a főszerepben, az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Isteni végjáték, vagy a korábban betiltott Igenis, miniszterelnök úr! című előadások is az új helyszínen debütálnak szeptemberben.

Fotó: Lakatos Péter
Fotó: Lakatos Péter

„Sok változás lesz: például, ha kint meleg van, attól még a színházteremben hűvös lesz” – kezdi a felsorolást Zsedényi Balázs producer az új helyszínnel kapcsolatban. „Sokkal többen be fognak férni egy előadásra, mint korábban, de nem fogunk minden hónapban minden előadást játszani. Sokkal ritkábban lesznek láthatóak az előadások, mint azt a nézők korábban megszokták.”

„Az új helyszínen új feladat megtalálni minden előadás helyspecifikus hangvételét. Minden előadásunk úgy készült, hogy másként vesz tudomást az ott ülő közönségről. Másmilyen lesz, ahogyan Isten ebben a térben a halandók gondolataira figyel az Isteni végjátékban. Hevér Gábor Georges szerepében másként konferál, ahogy Stohl András is másként reagál Zazaként az Őrült Nőkben az új helyszínre – hogy hogyan, az nemsokára kiderül. Mindenki izgatott a költözés miatt” – mondja Ugrai István az előadások dramaturgja, a Kultúrbrigád vezetője.

Fotó: Lakatos Péter
Fotó: Lakatos Péter

A már említett előadások mellett a Holt költők társasága Bányai Kelemen Barna főszereplésével, Molnár Ferenc hét éve játszott bravúrdarabja, az Egy, kettő, három Alföldi Róbert főszereplésével, a kultikus regény nyomán készült és napjainkra hangszerelt Mefisztó Péterfy Borival és a Tintanyúl zenekarral készült Varázsnagymama című családi előadás is látható lesz a XIII. kerületben.

A Háy János művéből készült A bogyósgyümölcskertész fia és a Vámos Miklós regényéből készült Anya csak egy van című monodráma a belvárosi Muzikumba (Kossuth Klub) költözik, míg A félelem megeszi a lelket című legendás előadás Hernádi Judit díjnyertes alakításával az Örkény István Színház repertoárját gazdagítja.

Budán marad a Totth Benedek ifjúsági regényéből készült Holtverseny: Katona Péter Dániel nem mindennapi alakítása a Jurányi színháztermében, míg a Szociopoly, a Nézz le! és a Kenyértörés ott lesz látható, ahol eddig is: a 123-as laborban, a Jurányi B épületében.

A szeptemberi előadásokra a jegyek már kaphatók a társulat honlapján (kulturbrigad.hu), de akár a Facebook-oldalon is nyomon lehet követni a produkciók sorsát, értesülni az aktuális hírekről, információkról.

Azért, hogy szorosabbra fonódjon alkotó és néző kapcsolata, megalakult a Kultúrbrigád Klub is, amelyben a közönségből közösség válhat, és ahol a színházi fókusz – és a hozzá kapcsolódó exkluzív események, rendezvények, előnyök – mellett a tagok bővebb kitekintést kapnak arról, a kortárs kultúra mely alkotásait érdemes látni, nézni, hallani, olvasni.

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a THEA Theatre Entertaintment & Art Nonprofit Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!