A világon is egyedülálló okos névjegykártyát fejleszt a magyar CardInMove (x)

2024. szeptember 17. – 10:55

A világon is egyedülálló okos névjegykártyát fejleszt a magyar CardInMove (x)
Fotó: CardInMove

Másolás

Vágólapra másolva

Honnan jött az ötlet, miben egyedülállók a piacon és hogyan fejlesztették olyan megbízhatóra a terméket, hogy Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója is ezt használja – a többi 7000 felhasználó mellett? Interjú Baranyai Dáviddal, az okos névjegykártyákat fejlesztő CardInMove alapítójával.

Mi az az okos névjegykártya?

Egy – például bambuszból vagy fémből készített – prémium megjelenésű kártya, amelyet bemutatkozáskor elég hozzáérinteni a partnerünk telefonjához. Ezzel a fizetési tranzakciókhoz is használt NFC technológia segítségével – és partnerünk jóváhagyása után – automatikusan áttöltődnek az rajta szereplő adataink a partner névjegyzékébe.

Ha pedig mi kapunk egy fizikai névjegykártyát, akkor azt csak le kell fotóznunk, az alkalmazás felismeri az adatokat és mindent a megfelelő helyre ment a telefonunk névjegyzékében, ugyancsak jóváhagyás után. Mindez egy potenciális üzleti partnernek történő bemutatkozás során, amikor nagyon fontos az első benyomás, rögtön egy sokkal elegánsabb, profibb érzetet kelt.

Baranyai Dávid. Fotó: CardInMove
Baranyai Dávid. Fotó: CardInMove

Bár már majdnem minden papírmentes körülöttünk, a névjegykártyák valahogy tartják magukat. Honnan jött az ötlet, hogy pont ezt a terméket digitalizáljátok?

Húsz éve vagyok értékesítő. Ezalatt sok időt és energiát tettem egy olyan értékesítési módszertan kidolgozásába, ami terméktől, szolgáltatástól, időtől függetlenül működik. Eleinte pénzügyi intézeteknél és a kkv-szektorban oktattam ezt a módszertant, amellyel az értékesítők életét szerettem volna könnyebbé tenni, főleg az adminisztratív feladatok jó részének automatizálásával.

Az értékesítők nagyon sokat telefonálnak, sokat beszélgetnek és nagyon sokat adminisztrálnak, leveleket írnak, e-mailek közt keresnek – mindez simán elviheti a munkaidejük felét is. De ha csak a harmadát fordítják erre, az is napi 2-3 órát jelent. Ha ezt az időt megspóroljuk, nemcsak nekik, hanem a cégeknek is jó, mert akkor az értékesítők lényegesen többet tudnak bevételszerzéssel foglalkozni.

Ezért készítünk a kártyához alap CRM funkciókat és chat üzeneteket integráló digitális asszisztens szolgáltatást is, ahol statisztikák és sok más hasznos funkció – például a chat üzenetek automatikus lefordítása – is elérhető. Mivel az értékesítők nagyon sok névjegykártyát használnak, először ezen a piacon validáltuk, hogy a papíros névjegykártya helyett lehet-e egy ilyen terméket használni – kiderült, hogy lehet.

Mitől más a CardInMove, mint a többi, hasonló terméket kínáló cég?

Míg a magyar piacon működő versenytársaink általában plasztikkártyával dolgoznak, addig nekünk van plasztik, fém, carbon és üvegkártyánk is, utóbbi kettő egyébként a világon is teljesen egyedülálló módon csak nálunk érhető el. Emellett a magyar piacon csak nekünk van webes és mobil applikáció felületünk is, ahol lehet szerkeszteni az adatokat, a már említett digitális asszisztens mellett.

Az applikáció. Fotó: CardInMove
Az applikáció. Fotó: CardInMove

Mennyire nyitottak az emberek arra, hogy valaki NFC-vel vigyen át adatokat a telefonjukra?

Már több mint 7000 felhasználónk van. Az emberek túlnyomó többsége nyitott, hiszen a legtöbben már a telefonjukkal is fizetnek. A fogadó félnek ráadásul nem kell letöltenie semmit a telefonjára, elég, hogy jóváhagyja az adatok névjegyzékbe mentését. Kompatibilitási gond sincs, a rendszerünk iOS-en és Androidon is működik, valamint az NFC-s kártya mellett QR kód, és linken keresztül is meg lehet osztani a névjegykártya adatokat. Központi adatkezelésünk van, így egy több ezer alkalmazottal rendelkező cég is egy központi rendszerben tudja karbantartani a felhasználói jogosultságokat és az adatokat.

Mi a helyzet az adatbiztonsággal?

Sokat elmond erről, hogy olyan multicégek vásárolják a kártyáinkat, mint például a Groupama Biztosító, de például Csányi Sándornak, az OTP Bank vezérigazgatójának is tőlünk van okos névjegykártyája. Nagyon vigyázunk arra, hogy az adatok ne kerüljenek ki, ez egyébként létérdekünk is. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy mi nem kezelünk különösen érzékeny adatokat, csak olyat, amit az emberek amúgy is meg szeretnének megosztani egy névjegykártyán, mint telefonszám, e-mailcím vagy a social média fiók linkje. Ha pedig valaki törli az adatait, akkor azok tényleg örökre törlődnek a rendszerből.

A szoftverben használtok mesterséges intelligenciát (MI) is?

Igen, MI alapú szoftvereket alkalmazunk, ez a fő fejlesztési irányunk. Szeretnénk eljutni odáig, hogy egy telefonbeszélgetésből az MI magától tudjon egy találkozót rögzíteni a naptárunkba, amit telefonon az imént megbeszéltünk. Az MI nagyban átváltoztatja az életünket és szeretnénk vele lépést tartani. Megannyi fejlesztési iránya van. Például megcsináltuk azt, hogy az MI – a ChatGPT segítségével – automatikusan eltüntesse a Facebook oldalunkról a bejegyzésekhez fűzött nem odaillő vagy trágár kommenteket – viszont a termék iránt érdeklődő üzenetekre automatikusan válaszolunk, 8-10 másodpercen belül. A tervek szerint ezt a jövő év közepére szeretnénk beletenni a szoftverünkbe is az ügyfeleinknek.

Mi most a cég előtt álló legnagyobb kihívás?

Két nagy kihívásunk van. Egyrészt ez még mindig egy új típusú termék, így nagyon sok erőforrást fordítunk arra, hogy megértsék az emberek, hogyan működik pontosan. A másik pedig a szoftverfejlesztés. Az új funkciókat is úgy, és olyan minőségben szeretnénk fejleszteni, hogy a felhasználók egy pillantás alatt megértsék, hogy mire lesz jó, így az okos névjegykártyát olyan extrákkal tudjuk felfejleszteni, amit sehol a világon nem csinálnak.

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Card In Move.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!