Gera Zoltán is ott lesz Izland ellen a válogatott szakmai stábjában

2020. november 12. – 16:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője is tagja lesz este a magyar futballválogatott Marco Rossi szövetségi kapitányt nélkülöző szakmai stábjának az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Gera feladata lesz, hogy „segítse Cosimo Inguscio másodedző és a szakmai stáb munkáját a mérkőzés előtt és alatt, hiszen minden kerettagot jól ismer, egy részükkel pedig játszott is együtt visszavonulása előtt”.

Mint írták, Marco Rossi koronavírus-fertőzése miatt nem lehet a csapattal, Gera Zoltán pedig 2016-ban még az Eb-n szereplő válogatott játékosa volt. Két évvel ezelőtt vonult vissza, és a csapat másodedzője lett, később pedig a 2021-es, részben hazai rendezésű U21-es Eb-re készülő válogatott szövetségi edzőjévé nevezték ki, írja az MTI.

A válogatott 20.45-től a Puskás Arénában találkozik az izlandi csapattal az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében. A győztes kijut a 2021 nyarára halasztott, részben budapesti rendezésű Eb-re.

A magyar válogatott a legjobb összeállításában léphet pályára – Kleinheisler László van karanténban, de ő az előző 3 találkozóról is hiányzott –, hogy 2016 után ismét ott legyen az Európa-bajnokságon. Ha a csapat továbbjut, akkor Franciaországgal, Németországgal és Portugáliával szerepelhet egy csoportban. A németekkel idegenben, a másik két nemzettel a magyar fővárosban lenne a mérkőzés.

A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!