Összevesztek egymással a magyar sportlövőcsapat tagjai, nem álltak ki a világkupadöntőre

2021. március 25. – 21:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen bizarr történet bontakozott ki a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) jelenleg is zajló világkupáján, ahol a magyar sportlövőcsapat nem állt ki az indiaiak ellen az 50 méteres, háromfős csapatverseny döntőjében, mert a csapat tagjai összevesztek egymással – írja az ESPN.

A két csapat szerdán az első és a második helyen végzett a kvalifikációs körben, csütörtök délelőtt pedig meg is jelentek az egymás elleni meccsük helyszínén, ám végül Péni István és Pekler Zalán bejelentették, hogy nem hajlandók kiállni Sidi Péter oldalán. A fiatal versenyzők azért határolódtak el többszörös Európa- és világbajnok társuktól, mert szerintük Sidi fegyvere szabálytalan.

Egészen pontosan a puska végére erősített bipoddal volt problémájuk, amelynek használatát az ISSF szabályai valóban megtiltják, ám Sidi nem rendeltetésszerűen használja ezt, hanem ellensúlyként, mint mondta, a megtámasztáshoz használt lábak oda vannak rögzítve a puskához, nem is lehet őket lehajtani. Péni ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a puska szabálytalan, és erről korábban is szólt már Sidinek,

amikor pedig látta, hogy csütörtökön is rajta volt a bipod a fegyveren, Peklerrel közösen úgy döntött, hogy nem hajlandó kiállni a csapattársa oldalán.

Péni István a 2021-es világkupán Új-Delhiben.Forrás: Prakash Singh / AFP
Péni István a 2021-es világkupán Új-Delhiben.Forrás: Prakash Singh / AFP

Az ügy főleg azért érdekes, mert bár a fiatal sportlövő meg van győződve arról, hogy morálisan helyes, amit tett, az ISSF delegáltja szerint semmi probléma nincs Sidi fegyverével. Jair Davidovitz úgy látja, hogy ha a bipod rögzítve van a puskához, és nem mozgatható, akkor az nem más, mint egy súly. Azt is hozzátette, hogy nem a magyar csapat fogja megtanítani őket a szabályokra, és ha ennek ellenére nem állnak ki, az az ő bajuk. Davidovitz azt is hozzátette, hogy teljesen megdöbbentette az eset, mert sosem látott még olyat, hogy egy csapat önszántából ne állt volna ki egy döntőre.

Persze Sidi eltávolíthatta volna a bipodot, hogy elkerülje a helyzetet, de mint mondta, ez olyan, mintha Lewis Hamiltonnak azt mondanák, hogy nedves gumikkal versenyezzen szárazak helyett. Szerinte egy sportlövő egész életében azon dolgozik, hogy megtalálja a tökéletes súlyt a fegyveréhez, és ha csak 10 grammal megváltozik a puska súlya, már teljesen máshogy fog viselkedni. Azt is hozzátette, hogy négy éve használja így a fegyverét problémák nélkül, a versenybírák szerint pedig most is rendben volt a puska. Ennek ellenére annyira nem meglepő a konfliktus, Péni és Sidi ugyanis nincsenek jó viszonyban egymással, ami tavaly ősszel a sportlövő országos bajnokságon felszínre is került – a fiatal sportlövőnek már akkor is a bipoddal volt gondja, később pedig csúnya üzengetésbe torkollott a két sportoló összezördülése. A bizarr közjáték után pénteken a harmadik helyen végző amerikai csapat játszhat majd döntőt az indiaiakkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!