Eddig áthatolhatatlan a védelmünk

2021. június 23. – 21:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A félidő középen átvészeltük az 5-6 perces nyomást utána viszont új erőre kapott a magyar válogatott. Több veszélyes kontrát is vezetve sikerült befejeznünk támadásainkat, igaz, ezek leginkább távoli kísérletekben nyilvánultak meg. A német csapat kiesett a ritmusból, az első félidő második felében már nem találták a rést a tökéletesen teljesítő magyar csapat védekezésén. Nego és Fiola hátrébb húzódott a két szélén, lezárva az utat Kimmich és Gosens előtt, középen pedig egyelőre képtelenség átjátszani a Botka, Orbán, Szalai hármast. A rendkívüli időjárás rányomja a bélyegét a folyamatos játékra, de ennek egyelőre mi örülhetünk, hiszen a hazaiaknak kell kísérletezniük, irányítaniuk hátrányban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!