Leesett a nyújtóról a torna Supermanje, vége a karrierjének

2021. július 24. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Szomorú véget ért talán minden idők legnagyobb férfi tornászának, a japán Ucsimura Koheinek karrierje a tokiói olimpia selejtezőjében. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok a nyújtó selejtezőjében leesett, így nem jutott be a döntőbe. Ucsimura az olimpia előtt arról beszélt, hogy ez lesz az utolsó versenye.

Ucsimura már 2008-ban olimpiai ezüstöt szerzett összetettben, majd a következő években a torna egyeduralkodójává vált, három szeren (nyújtón, korláton, talajon), összetettben és csapatban is szerzett világbajnoki címet, majd 2012-ben és 2016-ban is összetett olimpiai bajnok lett. Ilyen címvédésre utoljára 44 évvel korábban volt példa.

A hét olimpiai és 21 világbajnoki éremmel rendelkező japán tornász, akit hol Supermannek, hol Kohei Királynak becéztek egyre több sérüléssel küzdött, a 2017-es világbajnokságon például a bokája ment ki, de még úgyis megpróbált jól szerepelni, végül mankókkal hagyta el a termet.

Az utóbbi időben a vállsérülése hátráltatta, nem tudta megközelíteni korábbi eredményeit, a 2019-es japán bajnokságon már dobogóra sem tudott állni, és a világbajnokságon induló csapatból is kihagyták.

Az olimpián sincs benne a japán csapatban, és csak egy szerre, a nyújtóra koncentrált, amelynek nem jutott be a döntőjébe, miután a selejtezőjében leesett a szerről, amivel értelemszerűen sok pontot veszített, így nem jutott be a döntőbe, és nemcsak az olimpiától, hanem a tornától is búcsúzott. Ucsimura egyébként a szerdai edzésén is leesett a nyújtóról, de akkor azt mondta, hogy a hibától eltekintve jó érzései voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!