Megnéztük közelebből a keddi előtti utolsó négygólos hazai angolverést

2022. június 18. – 07:13

Megnéztük közelebből a keddi előtti utolsó négygólos hazai angolverést
James McMullan csapatkapitány a pályára berohanó skótok gyűrűjében az 5:1 után – Fotó: H. F. Davis / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

„Angliát nem egyszerűen megverték. Egy csapat, amelynek játéka olyan kulturált és gyönyörű volt, amilyet még nem láttam, megálljt parancsolt nekik, zavarodottá, alsóbbrendűvé tette őket.”

Nem, nem a keddi, 4–0-ás wolverhamptoni magyar győzelemről születtek ez a sorok, hanem egy másik nagy, kedd óta sokat emlegetett angol vereségről. Az angolok hazai pályán 1928-ban szenvedtek hasonló arányú, 5:1-es vereséget, akkor Skócia mérte rájuk a csapást, a fenti sorokat pedig Ivan Sharpe sportújságíró írta. Megnéztük közelebből a skótok varázslatát a Wembley-ben.

Európában akkoriban még ájult tisztelet övezte az angol válogatottat, hiszen évtizedekkel korábban kezdődött ott a futball. 1928 előtt csupán három meccset játszottunk ellenük. A Közép-Európában turnézó angolok 1908-ban 7:0-ra, 1919-ben pedig három nap alatt előbb 4:2-re, majd 8:2-re intézték el a kevesebb mint tízéves múltra visszatekintő magyar válogatottat.

A Nemzeti Sport 1928. április 1-jei száma egy brit hírcsokor keretében csak az eredményt közölte az angol–skót meccsről, kommentárt nem fűzött hozzá. Hiába, tévé se volt akkoriban, nem hogy külföldi meccsközvetítések, így idehaza a külföldi futball iránti érdeklődés se volt a maihoz fogható:

Fotó: Nemzeti Sport, 1928. április 1. / Arcanum Digitális Tudománytár
Fotó: Nemzeti Sport, 1928. április 1. / Arcanum Digitális Tudománytár

Filmfelvétel viszont maradt a meccsről. A kamera többnyire az alapvonalról mutatja a pályán történteket, és csak találgatjuk, kik lehettek a főszereplők, de egy biztos: az angolok fehér, a skótok sötét (valójában sötétkék) fölsőben voltak. A csapatok akkoriban még nem váltogatták évente a szerelésüket, csak hogy minél többet el lehessen adni belőle, így az angolok 1923 óta játszottak ebben a mezben:

A skót drukkerek tartottak a meccstől, több híres játékosuk is kimaradt a kezdőcsapatból, az angolok viszont a liga legerősebb csapataiból, így a Huddersfieldből és az Evertonból érkeztek. Ezzel együtt tizenegy különvonat szállította őket Londonba, ahol azért imádkoztak, hogy a meccs napján szakadjon eső, mert az apró skótoknak a felázott talajon így lehetett esélyük megverni Angliát. (Az ötfős skót csatársor legmagasabb játékosa Alex Jackson volt a maga 170 centiméterével.) És szakadt is. Voltak, akik létrákon mászták meg a Wembley falát, ezért a meccs után szögesdrótakadályokat építettek a stadion köré. 1928. március 31-én 80 868 néző előtt indult útjára a labda.

A mérkőzés a brit házibajnokság része volt, vérre menő csata volt ez az Egyesült Királyság csapatai között. A sorozatot 1883-84-ben kezdték és 1983-84-ben fejezték be, az elsőt Skócia, az utolsót Észak-Írország nyerte, mind közül a legtöbbet viszont Anglia. (És miért maradt abba egy ilyen tradicionális torna az 1980-as években? Anglia és Skócia nem akarta folytatni, hivatkozva a csökkenő érdeklődésre, a sűrűsödő meccsnaptárra és a huliganizmus terjedésére.)

Az angol közönség a meccs végén megtapsolta a skótokat – Fotó: H. F. Davis / Getty Images
Az angol közönség a meccs végén megtapsolta a skótokat – Fotó: H. F. Davis / Getty Images

Nézzünk néhányat a meccs legnagyobb skót hősei közül:

Alex James Sallai Rolandhoz hasonlóan szintén két gólt szerzett, ő a meccs utáni évben Prestonból az Arsenalhoz igazolt, ahol klublegenda lett, 231 meccsen szerepelt.

Volt azonban valaki, aki nála is több gólt szerzett, a csatársor már említett óriása, Alex Jackson, aki háromszor talált be. Visszavonulása után agarakat tenyésztett, 41 évesen katonaként egy egyiptomi közlekedési balesetben vesztette életét.

Jackson gólja előtt mindhárom passzt Alan Morton adta. Morton a Glasgow Rangers legendájaként visszavonulása után haláláig a klub igazgatótanácsának tagja volt.

A korabeli angol futball legnagyobb góllövőjét, az Evertonban 400 meccsen 350 gólt szerzett Dixie Deant Tom Bradshaw fogta tökéletesen. Megmagyarázhatatlan, de neki ez volt élete első és utolsó válogatott mérkőzése. A skót csapatból ő élt a legtovább, 1986-ban, 82 évesen halt meg.

És ejtsünk szót Ted Huftonról, szegény angol kapusról is. Hat meccse volt a válogatottban, mindegyiken kapott gólt, összesen 15-öt. Az első meccsén 2:2-t játszottak Belgiumban, a másodikon 2:0-ra kikaptak Belfastban, ráadásul a 40. percben kartörés miatt le kellett cserélni. Az 1:5 volt a harmadik meccse, a további mérlege két győzelem, egy vereség. Visszavonulása után a West Ham United sajtópáholyának volt a házigazdája, régi történetei miatt nagyon szerették az újságírók.

Amúgy az 1927-28-as házibajnokságot a briliáns londoni skót győzelem ellenére Wales nyerte, második helyen az írek végeztek. Skócia a tökutolsó Anglia előtt lett a harmadik.

Források:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!