Úszó-Eb: 17 éves román úszó döntötte meg a 100 gyors világrekordját, Milák Kristóf ezüstérmet nyert

2022. augusztus 13. – 19:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 17 éves román David Popovici világcsúccsal, 46:86 másodperces idővel nyerte a 100 méteres gyorsúszást a római úszó Európa-bajnokságon. Ezzel a brazil Cesar Cielo Filho rekordját (46:91) döntötte meg, amely 2009-ben ugyanebben az uszodában született, cápadresszben. Popovici a nyár eleji budapesti világbajnokságon 100 és 200 gyorson is aranyérmet nyert.

A 200 pillangón olimpiai bajnok Milák Kristóf új országos csúccsal, 47:47-es idővel második lett és ezüstérmet nyert a 100 gyors szombat délutáni döntőjében. Ezzel az idővel Németh Nándor korábbi országos rekordját (47.69) adta át a múltnak. A finálé másik magyar résztvevője, Németh Nándor 48:01-es idővel az ötödik helyen ért célba.

Milák a pénteki elődöntőben is a második időt úszta – de akkor hét századdal még elmaradt Németh országos csúcsától –, Popovici Európa-rekorddal került a fináléba, míg Németh a hetedik idővel várta a döntő rajtját.

Kettős magyar győzelem női 400 vegyesen

Frissítés 20:05: Mihályvári-Farkas Viktória arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert a 400 méteres vegyesúszás szombat esti döntőjében a római úszó Európa-bajnokságon. Mihályvári-Farkas Viktória 4:37.56 perccel csapott a célba, míg Jakabos 4:39.79-cel lett második.

Mihályvári-Farkas a magyar küldöttség második aranyát nyerte a római úszó-En-n. A csütörtöki nyitónapon a 4x200 méteres férfi gyorsváltó lett első.

A győztes Mihályvári-Farkas Viktória és a második Jakabos Zsuzsanna a 400 méteres vegyesúszás döntőjében a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 13-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A győztes Mihályvári-Farkas Viktória és a második Jakabos Zsuzsanna a 400 méteres vegyesúszás döntőjében a római vizes Európa-bajnokságon 2022. augusztus 13-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Magyar ezüstérem férfi 200 háton

Kovács Benedek ezüstérmet nyert 200 méter háton szombaton a római úszó Európa-bajnokságon. A 24 éves magyar úszó 1:56.03 perces egyéni csúccsal csapott a célba. A döntő másik magyarja, Kós Hubert 1:57.84-gyel nyolcadik lett. A számot a francia Yohann Ndoye Brouard nyerte 1:55.62-es idővel.

Kovács a pénteki előfutamban egyéni csúcsot úszott (1:56.81), az elődöntőben viszont tartalékolt, míg Kós egyéni legjobbjától (1:57.64) mindössze négy századdal elmaradva, 1:57.68 perccel került a döntőbe.

A döntőben Kós gyorsan „kiszállt” a dobogóért folytatott versenyből, Kovács viszont tartotta a tempót az élmezőnnyel, a második százon pedig fokozatosan jött felfelé. Húsz méterrel a vége előtt már láthatóan az éremért harcolt, és végül óriási egyéni rekorddal csapott célba, megszerezve pályafutása első nagy nemzetközi sikerét. Kovács az idei budapesti világbajnokságon is döntős volt 200 háton, 1:58:52-es idővel nyolcadik lett.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!