Federer: Álomszerű lenne, ha Nadal oldalán fejezhetném be a karrierem

2022. szeptember 21. – 11:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 41 éves Roger Federer szeptember közepén jelentette be, hogy a Laver-kupa után befejezi a profi teniszt. Federer búcsúlevelében azt írta, hogy sem Grand Slamen, sem más ATP-tornákon nem fog részt venni, abbahagyja a versenyszerű sportot.

A Laver-kupán (ami alapból Federer ötlete volt) hat európai játékos küzd meg hat másikkal a világ többi tájáról, olyanok is pályára lépnek, mint Novak Djoković, Rafael Nadal és Andy Murray.

Federer a svájci közszolgálati hírügynökségnek elárulta: valószínűtlen, hogy egyes mérkőzésen pályára lépjen, sokkal inkább megeshet, hogy egy Nadal oldalán megvívott páros meccs lesz az utolsó fellépése – írja a Nemzeti Sport.

„Az egyes nem valószínű, de az álomszerű lenne, ha Nadal oldalán egy párossal tudnám befejezni a karrierem” – fogalmazott a svájci teniszező.

A Laver-kupát idén szeptember 23. és 25. között tartják Londonban.

Federer hosszú ideje bajlódott térdsérüléssel, és a saját bevallása szerint most jött el annak az ideje, hogy a teste már nem bírja ezt a fajta terhelést. Levelében a világ egyik legszerencsésebb emberének nevezte magát, és megköszönte mindenkinek a támogatást a családjától az edzőin át a svájci teniszszövetségig.

A svájci teniszező minden idők egyik legsikeresebb játékosa, pályafutása során 20 Grand Slam-tornát nyert egyéniben (ebből nyolcszor győzött Wimbledonban), ennél többet férfiben csak Rafael Nadal (22) és Novak Djoković (21) tudott. A levelét azzal zárja, hogy továbbra is fog teniszezni, de immáron nem a profik között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!