Dzsudzsák búcsúzóul pálinkázott egyet, majd megénekeltette a Puskás Arénát

2022. november 20. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap, a Görögország elleni 2-1-es győzelemmel búcsúzott a magyar futballválogatottól Dzsudzsák Balázs, aki 109. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, ezzel rekorder lett, Király Gábort előzte meg. Dzsudzsák 53 percet kapott a pályán, már az első, kisebb búcsú is érzelmesre sikerült, hiszen könnyekkel a szemében jött le a pályáról, miután adta a csapatkapitányi karszalagot Szoboszlai Dominiknak, majd nekiállt az első sorokban álló nézőkkel pacsizni.

Az igazi búcsút persze a lefújás utánra tartogatták – előbb szülővárosa, Nyírlugos díszpolgárává avatták a gyepen, majd a stadionban kihangosítva búcsúzhatott el a szurkolóktól. Dzsudzsák azzal kezdte, hogy a fiúknak, tehát a csapattársainak is azt mondta, ez a mérkőzés nem róla, hanem a magyar szurkolókról és Magyarországról szólt.

Azzal folytatta, hogy a világ legszebb stadionjában búcsúzhatott el, és a világ legjobb szurkolótábora előtt mondhatta, hogy „köszönöm.” Kitért arra is, hogy szimbolikusan Szoboszlai Dominiknak adta át a csapatkapitányi karszalagot (amit Szoboszlai igazából Szalai Ádám visszavonulásával örökölt meg), ehhez hozzáfűzte, hogy óriási felelősség az országot képviselni mindhalálig.

A rögtönzött kérdezz-felelek végén a szurkolók elhivatottságát köszönte meg, külön kiemelte, hogy a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra is mekkora számban kísérték el őket. Szintén a szurkolókat méltatta, amikor azt mondta, hogy ha neki sikerült eddig jutnia Nyírlugosról, akkor mindenkinek sikerülhet, főleg ilyen szurkolótáborral.

Ezután a szurkolók közé ment a lelátóra, pálinkát ivott a tiszteletükre, majd együtt elénekelték az elmúlt években a válogatott nemhivatalos indulójává váló Az éjjel soha nem érhet véget című számot.

Később az M4 kamerái előtt elmondta, hogy nagyon élvezte az egész hetet a válogatottal, de kellett egy kis idő, amíg megtalálta a helyét a pályán a csapatban. Örült neki, hogy a végén a csereként beálló Kalmár Zsolt megszerezte a győzelmet – a győzelem ugyanis szeretetet, önbizalmat ad, és még több szurkolót hoz. Fontos látni azt is, hogy megvan az alázat a csapatban, az utolsó pillanatokig képesek küzdeni. Örül annak is, hogy csapatkapitányként győzelemmel adhatta át a csapatot, és örömet okozhatott az 50 ezer szurkolónak. „Nem a közhelyek miatt mondtam, hogy a világ legjobb szurkolói.”

A jövőjéről is beszélt, klubcsapatában, a Debrecenben folytatni akarja. Azt viszont nem tudja még szavakba önteni, hogy mit is jelentett neki a válogatott, hogy mit jelent „a világ három legszebb színét” képviselni. „Ez egy olyan felelősség, amit nem lehet átadni interjúban” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!