2-1-re legyőzték a dánokat a franciák, biztos továbbjutók

2022. november 26. – 16:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A címvédő francia válogatott könnyű, 4-1-es győzelemmel kezdte a katari futball-világbajnokságot Ausztrália ellen, a második csoportmeccsükön az a Dánia lesz az ellenfelük, akiktől idén már kétszer is kikaptak. A dánok viszont nem kezdték a legjobban ezt a vb-t, az első meccsükön csak 0-0-s döntetlent játszottak Tunéziával.

A meccs elején, illetve az egyenlítő gól után Dánia abszolút egyenlő félnek tűnt a meccsen, de ezen kívül a franciák végig jobbak voltak. Különösen a két szélen játszó támadó, Dembele és Mbappé játszott nagyon jól, illetve Griezmann is nagyon jól irányított közelről.

A rendes játékidő utolsó percében Mbappé kerülhetett volna helyzetbe, de ahelyett, hogy kapura tört volna, inkább húsz méterről kapura lőtt laposan. Schemichel könnyedén vedte fel a labdát.

Franciaország már biztosan továbbjutott a csoportjából.

A francia válogatott elmúlt 12 meccsén 14 gólt lőtt a PSG támadója.

Griezmann a tizanhatos jobb oldaláról ívelt át a kapu elé berobbanó Mbappéhoz, aki combbal, közelről a kapuba segítette a labdát.

A dánok majdnem megszerezték a második góljukat. Braithwaite érkezett a szélről beadott labdára, a lövése azonban pontatlan volt, elkerülte a kapu jobb oldalát.

A 78. és a 80. perc között három francia szöglet jött egymás után, de a dán kaput nem veszélyeztették. Az utolsó szöglet után Rabiot látványos félollóval próbált kapura lőni, de a labda messze elkerülte a kaput.

Az elmúlt pár percben átvette Franciaország az irányítást, három-négy kisebb helyzet is összejött, és folyamatosan rúgják a szögleteket. Rabiot még egy félollót is bevállalt, de továbbra is meddő a mezőnyfölény, ahogy mondaná az átlag közhelyes magyar kommentátor.

A dánok lendületben maradtak, Damsgaard a bal szélről adott középre, ami után Lindstrøm lőtt kapura. A francia kapus, Hugo Lloris vetődve ütötte oldalra a labdát.

A dánok egyenlítő gólja után a skandinávok továbbra is jobban nyomnak, több támadást vezetnek és alapvetően veszélyesebben játszanak. Mintha a franciák sokkot kaptak volna, mert annyira elhitték a góljuk után, hogy ez a meccs már eldőlt.

Hogy igazán felpörögjenek, alig pár perc múlva már ki is egyenlítettek. A franciák a góljuk után azonnal lecserélték Giroud-t, ami kívülről úgy tűnt, mintha rögtön elhitték volna a franciák, hogy ezt a meccset megnyerték. Most viszont kénytelenek döntetlenről folytatni Marcus Thurammal, Lilian Thuram francia világbajnok fiával folytatni, aki inkább szélső támadó, mint befejező csatár.

A bekapott gól után a dánok nem estek össze. Kiharcoltak egy szögletet, Eriksen beadása után középen megcsúsztatták a labdát, amit aztán a berobbanó Christensen fejelt közelről a francia kapuba.

Hiába kezdtek bíztatóan a dánok, az első 15 perc után szép lassan megint nyomni kezdtek a franciák. Ráadásul úgy, hogy semmit sem változtattak az előző félidő taktikáján, továbbra is a széleket erőltetik. Ennek köszönhetően jutott Mbappé ismét helyzetbe, és hiába tömörült jól a dán védelem, a megpattanó lövés végül átjutott a gólvonalon.

Kylian Mbappé a második gólját szerezte ezen a világbajnokságon. Az akció tőle indult a bal szélen, Theo Hernándezzel játszott össze, majd a visszapassz után kilőtte a kapu alsó sarkát.

Mbappé újra megrázta magát, több dán játékost közt iramodott meg, a szólója végén azonban nem passzolt, hanem kapura lőtt. A léc alá tartó lövését Scheimchel ütötte ki.

Az első félidőhöz képest a másodikat sokkal aktívabban kezdték a dánok, összejött nekik két szöglet is, de egyelőre nem tudtak mit kezdeni a lendületükkel.

A dánok a második félidőben eddig többet mutattak támadójátékban, mint az egész első játékrészben. Azonban ebből a szögletből sem lett semmi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!