A hollandok simán átléptek az Egyesült Államokon, és már a vb legjobb nyolc csapata között vannak

2022. december 3. – 18:01

A hollandok simán átléptek az Egyesült Államokon, és már a vb legjobb nyolc csapata között vannak
Az Egyesült Államok elleni vb-nyolcaddöntőben Memhpis Depay lőtte a hollandok első gólját – Fotó: Raul Arboleda / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A katari futball-világbajnokságon először Hollandia jutott a legjobb nyolc közé, miután 3-1-re verte az Egyesült Államok válogatottját a nyolcaddöntőben.

Az idei világbajnokságon öt csapat maradt veretlen a csoportkörben, közülük kettő már az első nyolcaddöntőn szembekerült egymással. Az Egyesült Államok sosem arról volt híres, hogy nagyon technikás futballt játszana, de a vb-n már a hollandok is sok kritikát kaptak, hogy unalmas most a focijuk. Erre Louis van Gaal csak annyit mondott, hogy aki unja, az ne nézze a játékukat, és kijelentette, ha világbajnokok akarnak lenni, akkor szükség van a megalkuvásokra is.

A hollandok számára mindenképpen jó hír volt, hogy Memphis Depay játékra kész volt, míg az amerikaiknál legjobbjuk, Christian Pulisic is felépült sérüléséből.

Az amerikai támadó jelenléte már a meccs legelején érezhető volt, a harmadik perc elején rögtön helyzetbe került, csak a vb-n debütáló kapus, Adries Noppert bravúrján múlt, hogy nem lett gól. Az amerikaik ezután is diktálták a tempót, nyomás alatt tartották a hollandokat, akik nem nagyon tudtak kijönni a szorításból. Egy gyors labdakihozatallal pillanatok alatt megváltozott a játék képe, a hollandok egyérintője után a jobb oldalon Denzel Dumfries került előnybe. A szélső aztán középre tette be a labdát, és az üresen, második hullámban érkező Depay 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A 10. percben tehát 1-0-ra vezetett Hollandia.

A gól után is az amerikaiknál volt többet a labda, néhány veszélyesebb akciót vezettek is, de nagyjából húsz perc után tanácstalanná váltak, nem tudtak mit kezdeni a holland védelemmel. Ezzel a felállással Hollandia is tökéletesen elégedettnek tűnt a kontrákra vártak. Ezek viszont csak két gyenge Depay-kísérletbe torkolltak. Az első negyedóra izgalmai után teljesen leült a meccs. Minden bizonnyal Hollandia és az Egyesült Államok kritikusainak száma is megnövekedett ebben a szakaszban.

A 43. percben volt újra némi izgalom, amikor egy rossz holland felszabadítás után Timothy Weah előtt nyílt tökéletes lövőhelyzet. Az amerikai egyből tüzelt is, Noppert pedig egy újabb bravúrt jegyzett.

A félidő utolsó villanása a hollandoké lett, a 45+1. percben bedobáshoz jutottak az amerikai 16-osnál. A bedobást végző Dumfries visszakapta a labdát, majd jó ütemben visszagurított középre, ahol Daley Blind védő nélkül robbant be, és ő is kilőtte a jobb alsó sarkot.

A második félidő elején Hollandia kis híján megint egy bedobás után szerzett gólt. Depay indult meg középen, csak a 16-osnál túlfigurázta, és kitolta a labdát jobb oldalra Gakpónak. Határozottan akciódúsabban indult ez a félidő, az amerikaiak egy szöglet után veszélyeztettek, Tim Ream kotort bele egy fejesbe, de Noppert megint védett. Kicsit később Pulisic távoli kísérleténél is magabiztosan hárított. Mindeközben az amerikai kapus, Matthew Turner is előhúzott egy bravúrt. Saját csapattársa mentését kellett kiütnie.

A hollandok kicsit lazítottak a védekezésükön, és ezzel együtt még veszélyesebbé váltak elöl, a ritmusváltásaikkal, megindulásaikkal csak szenvedtek az amerikaiak. A 62. percben Gakpo került előnybe, majd végül Depayhoz került a labda, akinek a lövését Turner védte, majd tíz perccel később egy fejesnél is nagyot mentett. Ha gólok nem is estek, a látványos játékra legalább nem lehetett panasz.

Az amerikaiak látványos játékáról is gondoskodtak, Depay egy rossz hazaadással Hagi Wrightot indította, akinek a lövését nem is a kirohanó Noppert, hanem az egyik hátvéd tisztázta a kapufánál. A 76. percben is érezhető volt a hollandok zavara, megint Depay választott rossz megoldást, amiből egyből indult az ellenfél. A jobb oldalról Pulisic lőtte be középre a labdát, amely a túlszaladó Wright lábán kapott furcsa gellert, és behullott a holland kapuba.

A szépítés rendesen feltüzelte a csapatokat, vadul rohamoztak Pulisicék, végre igazán szikrázó lett a meccs. A hollandok is érezték, hogy veszélyben lehetnek, ők is gyors támadásokat vezettek, és egy újabb védelmi hibának köszönhetően újra kétgólos előnybe kerültek. A 82. percben Dumfries bombázott közelről kapuba, ha már teljesen egyedül maradt. Mindez a gólpasszt adó Blind helyzetfelismerésének is köszönhető.

Az Egyesült Államoknak bő tíz perce maradt arra, hogy két gólt szerezzen, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolják. Hollandia viszont magabiztosan őrizte az előnyt, sőt még is növelhette volna, Blindék maradtak a veszélyesebbek.

Hollandia az Ausztráliát 2-1-re legyőző Argentínával találkozik a negyeddöntőben december 9-én.

Hollandia-Egyesült Államok 3-1 (2-0)

gól: Memphis Depay (10.), Daley Blind (45+1.), Denzel Dumfries (82.) illetve Haji Wright (76.)

sárga lap: Teun Koopmeniers (60.), Frenkie De Jong (87.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!