Óriási csoda kéne, hogy a horvátoknak legyen még bármi köze ehhez a meccshez

2022. december 13. – 21:43

Másolás

Vágólapra másolva

Kiegyenlíteni nyilván aligha fognak már, de még a szépítés is egyre távolabbinak tűnik úgy, hogy eddig mindössze egyszer találták el a kaput. Ha a korai mezőnyfölényt valahogy gólra váltották volna, egészen máshogy alakulhatott volna a meccs, de ehelyett inkább ajándékoztak két gólt Messiéknek, a harmadik után pedig már végképp nem volt visszaút. Pedig annak ellenére, hogy Messi és Álvarez is káprázatosan játszik, ennyivel igazából nem volt jobb az argentin csapat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!