Foci-vb-elődöntő: Franciaország–Marokkó 2-0

2022. december 14. – 19:49

frissítve

Foci-vb-elődöntő: Franciaország–Marokkó 2-0
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az elődöntőig tartott a marokkói lendület a katari foci-vb-n, a címvédő Franciaország 2-0-ra verte őket. Öt perc sem kellett az első gólhoz, utána viszont nagyon küzdött Marokkó, az első félidő végén és a második elején veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteik voltak, a végén viszont a csereként beállt Kolo Muani megadta a kegyelemdöfést Marokkónak.

Kissé demoralizálta Marokkót Kolo Muani gólja, mert bár mentek előre, nem volt már bennük elegendő erő a meccs utolsó részében, kivéve a hosszabbítás negyedik percét, amikor majdnem gólt lőttek, de a betömörülő franciák menteni tudtak. Nagyon hasznosan játszott Griezmann, aki nemcsak a szervezést vállalta a középpályán, hanem a saját tizenhatosa előterében keményen védekezett is, ha kellett.

Franciaország második kaput eltaláló lövéséből megszerezte a második gólját. Nemcsak a csere volt jó húzás Didier Deschamps-tól, hanem az is, hogy Mbappé bekerült középre, mert az ő elképesztő passzai is kellettek a második francia találathoz.

Griezmann védőmunkája is hasznos volt – Fotó: Karim Jaafar / AFP
Griezmann védőmunkája is hasznos volt – Fotó: Karim Jaafar / AFP

Illetve el sem kellett végezniük, a játékvezető lefújta a mérkőzést. Franciaország 2018 után ismét döntős, ahol Argentína lesz az ellenfele. Marokkó az első meccsén, ahol gólt kapott, ki is kapott, és szombaton a bronzért játszhat Horvátország ellen. Igaz, ez így is sporttörténelmi siker az afrikai csapatnak.

Már Lloris is verve volt egy baloldali akció után, de Koundé tisztázni tudott. A VAR vizsgálta, hogy nem volt-e kezezés, de nem volt.

Azért az már érződik a francia csatáron, vagyis az egészen csapaton, hogy annyira nem akarnak gólt lőni, csak letudni ezt a kábé négy percet.

Ami már meg is kezdődött, Hernández bedobásával.

Nem egészen egy perce volt pályán a Frankfurt 25 éves középpályása, amikor egy Mbappé–Thuram–Mbappé-akció után elé került a labda, és néhány méterről az üres kapuba könnyű dolga volt betalálnia. Ez volt az első válogatott gólja.

A gól persze nem is annyira a gólszerző, mint inkább a két csapattárs érdeme. És Didier Deschamps-é, aki a szokásos Dembele–Coman-csere helyett húzott egy merészet – és bejött neki.

Varane veszített labdát nem messze a saját tizenhatosától, de Hamdallah addig-addig cselezgetett, hogy még 6-7 méterről se akart lőni, végül aztán nem is tudott, felszabadítottak a francia védők.

Giroud lecserélésével Mbappé került a középcsatár helyére, a csereként beálló Marcus Thuram pedig a bal szélre. Az egykori világbajnok Lilian Thuram fia jól mozog, de őrzik a marokkóiak, nem tud kibontakozni. Továbbra is egyetlen egy kaput eltaláló lövése van a franciáknak, amiből gól lett.

Továbbra is veszélyes Marokkó, a szélek mellett a védők mögé középről beívelt labdákkal is próbálkoznak, de Franciaország 8-9 mezőnyjátékossal védekezik.

Mbappénak nem volt kaput eltaláló lövése a meccsen – Fotó: Ercin Erturk / AFP
Mbappénak nem volt kaput eltaláló lövése a meccsen – Fotó: Ercin Erturk / AFP

A francia támadásoknak jót tette a Mönchengladbach-játékos becserélése, két szabálytalanságot követtek el vele szemben a tizenhatos közelében, a második után beívelt szabadrúgást nem sokkal fejelte a kapu mellé.

Balról jött a beívelés, kicsit magas volt a cserecsatárnak, így Lloris szedhette össze.

Nagyon szervezetten játszik Marokkó, és most könnyen el is tudnak jutni a francia védővonalig. Főként a jobb szélen, Hakimi és Ziyech oldalán próbálkoznak, ahol rendre meg is tudják verni az ellenfél védekező játékosait, több veszélyes beadásuk is volt, de mindig mentett valaki. A franciák teljesen beálltak védekezni, hogy aztán Mbappé villámgyors elfutásaival okozzanak veszélyt. Volt, hogy meg is lógott a PSG szélsője, de keményen szerelték.

Ziyech agilisan játszik Marokkó jobb oldalán – Fotó: Jose Breton / AFP
Ziyech agilisan játszik Marokkó jobb oldalán – Fotó: Jose Breton / AFP

De mindig volt egy benyúló láb, így igazi helyzet nem alakult ki, de nagyon erős marokkói nyomás alatt állt perceken át a francia kapu.

A francia kapu előterében Attiat Allah nem találta el a labdát, Konaté felszabadított, majd egy újabb tizenhatosra belőtt labdánál Varane mentett nagyot.

Három marokkói védő mellett sprintelt végig a bal oldalon, végül a marokkói védő Amrabat a labdával együtt őt is elsodorta. A játékvezető nem látott szabálytalanságot, de a francia támadót ápolni kell.

A francia csatár Hakimivel csatázott, majd ahogy elesett, rácsúszott Bounoura, a marokkói kapusra. Bounou fájlalta is a lábát, de végül tudja folytatni.

A második félidőre újabb cserével jöttek ki a marokkóiak, Mazraoui helyett Attiah-Allah játszik tovább, ez is kényszerű cserének tűnik, mert Mazroui nem játszott rosszul az első félidőben.

56 százalékban volt Marokkónál a labda az első játékrészben, ami annak is köszönhető, hogy a franciák nem támadják le őket magasan, hanem kicsit magukra húzzák Marokkót, hogy nagyobb üres területek nyíljanak, ha el tudják venni tőlük a labdát.

Franciaország az egyetlen kaput eltaláló lövését berúgta, Marokkónak két kapuralövése volt, de Lloris mindkét alkalommal védett. Kaput el nem találó lövésből a franciáknak volt még 9, Marokkónak 3.

A lelátón Gianni Infantino FIFA-elnök mellett Emmanuel Macron francia elnök ül – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP
A lelátón Gianni Infantino FIFA-elnök mellett Emmanuel Macron francia elnök ül – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP

Az első félidő végére jobban belelendültek a csapatok, és aktívabb volt az egyenlítésért küzdő Marokkó, előnyükre vált a csere utáni szerkezetváltás. Elsősorban abban bízhatnak, hogy a jobb oldalon Ziyech és Hakimi meg tudja verni a franciákat gyorsaságban és technikai tudásban, amire volt is több példa, de Hakimi beadásaiba mindig beleért Fofana, Konaté, vagy Theo Hernandez lába. De egy szép ollózásból is volt helyzetük. A bekapott gól ellenére stabilan játszanak a marokkóiak.

Hakimi mindig veszélyes Marokkó jobb oldalán – Fotó: Hannah Mckay / Reuters
Hakimi mindig veszélyes Marokkó jobb oldalán – Fotó: Hannah Mckay / Reuters

A jobboldali oldalvonal mellől, a tizenhatos vonalából Ziyech csavarta be a labdát, Lloris öklözött, de a kontrára induló Mbappé szabálytalan volt, úgyhogy újabb marokkói szabadrúgás jött, de Ziyech labdája hosszú volt Amallahnak, túlment az alapvonalon. Ezután a játékvezető le is fújta a félidőt.

De Hakimi elől Lloris, igaz, második kísérletre, megszerezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!