Rossi nem döntetlenre készítette a válogatottat

2023. szeptember 7. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, mindenki tudja, milyen minőséget képviselnek a szerb játékosok, és az is egyértelmű, hogy ők az esélyesebbek, és tisztelik is őket. Ezzel együtt a saját játékukra akarnak koncentrálni és ponttal, pontokkal akarnak távozni. Rossi azt is hozzátette, hogy bár fontos ez a meccs, nem sorsdöntő az Eb-re való kijutás szempontjából, elvégre hátravan még négy meccs, és a második hellyel is meglenne a részvétel.

„Ahogy a szerbeknek vannak kiváló játékosaik, úgy nekünk is, még ha valamivel kevesebb is, mint nekik. Szoboszlai Dominik a mi csapatunk sztárja. Fantasztikusan kezdett a Premier League-ben, úgy tűnik, csúcsformában van, ezért azt várjuk tőle, amit Liverpoolban is nyújt. Se többet, se kevesebbet”

– mondta a csapatkapitányról Rossi, a Szerbiában született Kerkez Milos kapcsán pedig arról beszélt, hogy nyugodtnak látta, de majd a kivonuláskor biztosan előtörnek belőle az érzelmek.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Rossi a hiányzókról is beszélt, itt főleg az bosszantja, hogy rendre egy adott posztról dőlnek ki a játékosok – a védekező középpályások közül Kleinheisler és Schäfer sérültek, Vécsei Bálintnak pedig csak a napokban lett új klubja –, és hozzátette, sok fiatalt hívtak meg, de nem volt sok idő megnézni őket. Az idei szezonban már a francia Le Havre-ben játszó Loïc Nego is úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz meccsre számít, de mosollyal az arcukon akarnak visszamenni Magyarországra, és hangsúlyozta, mindegy ki az ellenfél, nyerni akarnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!