Forma-1: Albon falnak csapta a Williamst, csak egy autóval indulnak az Ausztrál Nagydíjon

2024. március 22. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Logan Sargeant kihagyja a hétvégi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, mert átadja az autóját williamses csapattársának, a thaiföldi Alexander Albonnak, aki a pénteki első szabadedzésen összetörte kocsiját – írta az MTI.

A csapat közleménye azt írta, hogy mivel a harmadik alváz nem elérhető, az a döntés született, hogy Albon a hétvége hátralévő részében azt a járművet vezeti majd, amelyet Sargeant a pénteki első és második szabadedzésen használt.

Az első tréningen Albon úgy lett 12., hogy húsz perccel a leintés előtt falnak csapta a Williamst. A versenyző nem sérült meg, a mentés idejére leállították a körözést. A pilóta így kihagyta a második szabadedzést. Sargeant előbb a 14., majd a 13. lett a szabadedzésen.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy az alváz sérülése miatt vissza kell lépnünk az egyik autónkkal a hétvégéről” – mondta James Vowles csapatfőnök. „A mai Forma-1-ben elfogadhatatlan, hogy ne legyen tartalék alvázunk, de ez jól mutatja, hogy mennyire le voltunk maradva a téli időszakban. Bár Logannek nem kellene szenvednie egy olyan hiba miatt, amit nem ő követett el, de amikor a középmezőny szorosabb, mint valaha, akkor minden futam számít, és a legjobb pontszerzési lehetőségeink alapján döntöttünk” – tette hozzá.

„Nehezen hoztuk meg ezt a döntést, és nem tudunk elég hálásak lenni Logannak, hogy méltóságteljesen elfogadta ezt, ezzel is bizonyítva a csapat iránti elkötelezettségét. Ő egy igazi csapatjátékos. Ez egy kemény hétvége lesz a Williams számára” – mondta a Williams csapatfőnöke. Albon szintén köszönetet mondott az amerikai pilótának.

Az ausztrál futamot magyar idő szerint vasárnap reggel 6 órakor rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!