A Manchester United visszavágott a Citynek, és nagy meglepetésre megnyerte az FA-kupát

2024. május 25. – 18:53

A Manchester United visszavágott a Citynek, és nagy meglepetésre megnyerte az FA-kupát
Fotó: Andrew Couldridge / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Manchester United nyerte az angol FA-kupát, miután a szombati döntőben nagy meglepetésre 2-1-re legyőzte városi riválisát, a sorozatban negyedik bajnoki cím megnyerése után toronymagas esélyesnek számító Manchester Cityt. Ezzel a United nemcsak visszavágott a tavalyi döntőben elszenvedett, szintén 2-1-es vereségért, hanem a bajnokságban elért nyolcadik helye ellenére a Newcastle Unitedet a lehetőségtől elütve jövőre indulhat az Európa-ligában is.

Az MTI beszámolója szerint a meccsen a veszélyesebben játszó United került előnybe a 30. percben, egy eladott labda után Dalot ívelte előre a labdát, Alejandro Garnacho pedig jól is érkezett rá, Gvardiol pedig hiába ütközte le könnyedén az argentint, rögtön utána átfejelte a kapujából kimozgó Ortega fölött a labdát, így Garnachónak csak az üres kapuba kellett passzolnia. Kilenc perccel később Kobbie Mainoo duplázta meg az előnyt, miután Garnacho egy újabb előreívelt labdával indulhatott meg. Az argentin középre passzolt Bruno Fernandeshez, aki gyönyörűen készítette le a túloldalon érkező Mainoonak, aki nem is hibázott.

A második félidőben veszélyesebb lett a City, Erling Haaland szűk tíz perc után kapufát lőtt, Álvarez pedig a 64. percben került óriási helyzetbe, de nem tudta elég jól megtekerni a labdát, így az a kapu mellé ment. A City így hiába dolgozta ki a helyzeteket, a 87. percig nem tudták feltörni a saját térfelén tömörülő United védelmét. Akkor a második félidőre beálló Jérémy Doku szépített, miután André Onana túl későn vetődött el a lövésére, így az a kezéről a hálóba pattant.

Ezután viszont már nem volt igazán nagy helyzete a Citynek, sőt, a legvégén Højlundot kellett még felborítania Álvareznek, hogy ne legyen harmadik gól is. A United így visszavágott a tavalyi, 2-1-re elvesztett döntőért a Citynek, és 2016 óta először, összességében tizenharmadik alkalommal hódította el az FA-kupát. Ez azt is jelenti, hogy a bajnokságban elért eredményétől függetlenül jövőre ott lehet az Európa-ligában, a Chelsea a Konferencia Ligában játszhat majd, a Newcastle-nek pedig így elúszott az európai kupaszereplés.

A történtek fényében az is érdekes kérdés, hogy mi lesz így a jövője Erik Ten Hagnak. A holland edző a meccs után elővette azt a sajtó felé korábban is sokat hangoztatott érvét, hogy amikor egészséges a keret, akkor nagy dolgokra képesek, arra viszont nem tudott válaszolni, hogy marad-e a klubnál. Azt viszont leszögezte, hogy számára ez egy projekt, amiben szerinte sikerült fejlődést elérnie. Az biztos, hogy a klubhoz márciusban megérkező Jim Ratcliffe gatyába akarja rázni a szebb napokat látott klubot, de az jó kérdés, hogy ezek után lapátra teszik-e az edzőt, akinek kétségtelenül rosszul állt a szénája az idei szezon után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!