Rossi: A következő meccsen még jobbak leszünk

2024. június 8. – 20:26

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar szövetségi kapitány úgy értékelt, hogy az első félidő tényleg nagyon jól sikerült, szinte minden összejött, de a második félidőben, főleg a cserék miatt volt néhány automatizmus, amiket nehezen talált meg a csapat. Szerinte ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy kiket cserélt le, ha a második félidőt nézzük, mert a nyomás csökken, ha Szoboszlai, Varga és Sallai nincsenek pályán.

Mindenesetre úgy gondolja, hogy van hova fejlődni jövőben ebben is, és mint mondta, biztos benne, hogy a következő meccsen még jobbak lesznek. Szerinte itt most vesztettek semmit, csak elégedettek lehetnek. Azt is elmondta, hogy Styles szenvedett egy kisebb sérülést az elején, ezt meg kell majd nézniük, de ezen kívül nem lesz gond a kerettel. Mint mondta, a következő két nap fontos lesz azoknál a játékosoknál, akik nincsenek száz százalékos állapotban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!