Drámai meccsen nyerte meg a férfi kézi BL-t a Barcelona

2024. június 9. – 20:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Barcelona nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a Final Four kölni döntőjében 31-30-ra verte a katalán csapat a dán Aalborgot. A Barcelona 2022 után nyert újra Bajnokok Ligáját, ez a klub 12. győzelme a sorozatban. Az Aalborg klasszisa, Mikkel Hansen egy időn túli szabaddobásból még egyenlíthetett volna a hosszabbításért, de a lövése a kapufát találta el.

A két csapat három évvel ezelőtt is egymás ellen játszott a BL-döntőben, akkor 36-23-ra nyert a Barcelona.

A tavalyi győztes, német bajnoki címvédő Magdeburg idén nem jutott döntőbe, ráadásul a bronzmérkőzésen – amit az olimpiára készülő Kiss Olivér, Bíró Ádám páros vezetett – négy góllal kikapott Imre Bence leendő csapatától, a THW Kieltől.

A most lezárult BL-idényben a magyar csapatok közül a Veszprém a rájátszás első fordulójában a Szegedet búcsúztatta, majd a negyeddöntőben alulmaradt az Aalborggal szemben.

Az európai szövetség meghosszabbította a kölni helyszín szerződését, így 2029-ig biztosan a – tornának 2010 óta otthont adó – Lanxess Arenában rendezik a négyes döntőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!