Eb-arannyal hangolt az olimpiára a nyílt vízi úszók versenyén Betlehem Dávid

2024. június 13. – 11:07

Eb-arannyal hangolt az olimpiára a nyílt vízi úszók versenyén Betlehem Dávid
A győztes Betlehem Dávid, az ezüstérmes francia Marc-Antoine Olivier és a bronzérmes olasz Marcello Guidi a férfi nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon – Fotó: Derencsényi István / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Betlehem Dávid aranyérmet nyert a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon – írja az MTI.

A húszéves magyar versenyző szerdán az olimpiai távon, 10 kilométeren harmadik volt, ezzel felnőtt pályafutása során először állt egyéniben dobogón világversenyen, kevesebb mint 24 órával később pedig ezt megfejelve a rövidebb távon diadalmaskodott.

Rasovszky Kristóf a hatodik, Hambardzumyan Arshak pedig a 13. helyen végzett. Az elején Rasovszky állt az élre, sokáig ő vezette a mezőnyt, de a legjobbakat mindössze néhány másodperc választotta el egymástól. Az utolsó körre Betlehem ritmust váltott, és csak a franciák 2017-es világbajnoka, Marc-Antoine Olivier tudta tartani vele a tempót.

A két úszó őrült hajrát vívott egymással, még az utolsó húsz méteren is oda-vissza előzgették egymást,

végül Betlehem az utolsó pillanatokat megtolta, riválisánál négy tizedmásodperccel hamarabb érintette a falat. A különbség ugyan szemmel is látható volt kettejük között, de a hivatalos végeredményre a célfotó elemzése miatt néhány percet várni kellett. „Szerencsére Kristóf elkezdte az elején, ez az iram kellett ahhoz, hogy a végén is bírjuk. A tegnapi nap egy óriási löketet adott nekem, elhittem azt hogy, ha akkor sikerült a hajrá, ezt a mait meg tudom nyerni” – mondta az M4 Sport stábjának Betlehem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!