Varga Ádám megvédte a címét a kajak-kenu Eb-n

2024. június 14. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

Megvédte címét kajak egyes 500 méteren Varga Ádám, a magyar versenyzők pedig további három ezüstérmet gyűjtöttek a pénteki döntő első felében a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon, írja az MTI. A pénteki versenynapon kizárólag olyan számokban rendeztek döntőt, melyek nem szerepelnek az olimpiai programban.

Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás K-2 1000 méteren nagy hajrázás után ezüstérmesek lettek, a kenusok hasonló távú versenyében Kollár Kristóf és Fejes Dániel ötödikként zártak. A női K-1 1000 méteren az UTE 21 éves kajakosa, Rendessy Eszter másodikként ért be, Bragato Giada, a Tiszaújváros 24 éves kenusa pedig 500 egyesben szerzett ezüstérmet.

Varga szülői ösztönzésre úszóként kezdte, nem akart élsportoló lenni. 12 éves korában pártolt át a kajakra, ez már inkább a saját döntése volt. Élvezte, hogy nincs két edzés, lazábban telnek a napjai. Megfogta az is, hogy kint van a szabadban, a természet szépségét jobban kedvelte, mint az uszoda falait. 16 évesen, a 2016-os ifi vb-n aranyérmes lett, 2018-ban már felnőtt válogatott volt, de még akkor sem gondolt úgy a sportra, hogy majd egyszer abból szeretne élni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!