Szupercsere: Weghorst beállt, két perc múlva az első labdaérintéséből megnyerte a hollandoknak a meccset

2024. június 16. – 16:55

Szupercsere: Weghorst beállt, két perc múlva az első labdaérintéséből megnyerte a hollandoknak a meccset
A hollandok győztes gólját szerző Wout Weghorst – Fotó: Joosep Martinson – UEFA / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan talán már az Európa-bajnokság kezdete előtt, Robert Lewandowski sérülésénél temetni kezdték a lengyel Eb-esélyeket, ami nem is csoda, hiszen a jelenleg a Barcelonát erősítő csatár szerezte Lengyelország góljainak 47 százalékát a legutóbbi öt nagy tornájukon.

A gólfelelős (átmeneti) kiválása viszont nem törte meg a lengyeleket, Adam Buksa már az első félidő elején vezetést szerzett egy jól irányzott fejessel egy szöglet után. A viszonylag korai lengyel gól után nem sokáig kellett várni a válaszra, a lendületesen, támadókedvvel játszó hollandok Cody Gakpo – megpattanó – lövéséből még az első félóra vége előtt egyenlítettek.

Hollandia végig magánál tartotta aztán az irányítást, és bár a statisztikák alapján is nagy fölényben játszott, sokkal többet támadott, a lengyelek nem zárkóztak be az 1-1-est állást őrizve, pár kisebb szakaszt jobban megnyomva próbálták nyomás alá helyezni a hollandokat.

A végén mégis a hollandok örülhettek: két perccel azután, hogy Ronald Koeman a 81. percben pályára küldte Wout Weghorstot, a Burnley a Hoffenheimnél kölcsönben játszó támadója lényegében az első labdaérintésével már be is talált. Weghorst ezzel megerősítette, hogy nyerő ember lehet a padról Hollandia számára: a legutóbbi 11 válogatottmeccsén 7 gólt lőtt, de még ennél is meggyőzőbb, hogy a mostani gólt is beleszámolva a válogatottban játszott legutóbbi 64 játékperce alatt 4 gólt is összehozott.

Lengyelország–Hollandia 1-2

  • gólok: Buksa (16'), illetve Gakpo (29'), Weghorst (83')
  • sárga lap: Veerman (15')

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!