Működésképtelenné vált a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége, miután lemondott az elnök és hat tag

2024. június 18. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva



Lemondott posztjáról Bögöly Gyula, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke. Rajta kívül hat elnökségi tag is lemondott, így az elnökség működésképtelenné vált, ezért július 23-ra tisztújító közgyűlést írtak ki – írja az MTI.

„Az MRSZ célja továbbra is egyértelmű: a megújulás és a minél hatékonyabb munkavégzés kialakítása. Erre megítélésem szerint a közeljövőben sor fog kerülni, biztos vagyok abban, hogy a következő elnökség is ezen feladat megvalósításáért fog dolgozni” – mondta a keddi elnökségi ülés után Bögöly az M4 Sportnak. A cél, hogy a magyar röplabdázás ebből a helyzetből is a legjobban jöjjön ki – tette hozzá.

A korábban a kaposvári férficsapat elnökeként dolgozó Bögöly tavaly május 31. óta irányította az MRSZ-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!