Leállt a légzése, újra kellett éleszteni egy versenyzőt a kerékpárosok időfutam-bajnokságán

2024. június 19. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos edzésbaleset miatt szakadt félbe szerdán a felnőtt női verseny előtt az országúti kerékpárosok szerdai időfutam-bajnoksága, ahol egy, az 50 év feletti korosztályban induló versenyző ütközött össze egy, az út szélén álló autóval – írja az MTI.

Az utánpótlás és master korosztályok számára rendezett országos bajnokság reggel kilenckor kezdődött a Debrecenhez közeli Bocskaikert határában, a baleset még bemelegítés közben, a forgalom elől lezárt úton történt. A kerékpáros elvesztette az eszméletét, és a légzése is leállt, így a mentők helikopterrel érkeztek hozzá, hogy mielőbb megkezdhessék az újraélesztését.

Bő fél óra elteltével stabil, de súlyos állapotban, feltehetően tüdő- és koponyasérülésekkel szállították a debreceni Kenézi Gyula kórházba. A verseny a Bringasport.hu beszámolója szerint bő másfél órát állt, és pontosan két órával a felfüggesztést követően folytatódott. A sérült versenyző állapotáról bővebb információt egyelőre nem lehet tudni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!