Diplomáciai botrány lett a török focista szélsőjobbos kötődésű ünneplése miatt

2024. július 4. – 19:38

Diplomáciai botrány lett a török focista szélsőjobbos kötődésű ünneplése miatt
Merih Demiral gólöröme – Fotó: Ronny Hartmann / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A német külügyminisztérium berendelte a berlini török nagykövetet Merih Demiral gólöröme miatt, írja a Guardian. A török válogatott Demiral két góljával 2-1-re győzte le Ausztriát a németországi Európa-bajnokság keddi nyolcaddöntőjében. A török focista második gólja után a Szürke Farkasok nevű török szélsőjobboldali szervezet kézjelével ünnepelt. Az UEFA rögtön a meccs másnapján azt közölte, hogy vizsgálatot indít a farkasos kézjel miatt, aminek akár az is lehet a vége, hogy Demiral nem játszhat a hollandok elleni negyeddöntőben szombaton.

A kézjel Ausztriában 2019 óta tiltott jelkép. Németországban ugyan nincs betiltva, de a Szürke Farkasokat ott is extrémista szervezetként tartják nyilván, és folyamatosan figyelik a tevékenységüket. A szaúdi ligában focizó Demiral a meccs után azt mondta, olyan ünneplést akart, ami kapcsolódik a török identitásához, és kifejezi, mennyire büszke arra, hogy török lehet. Azt is hozzátette, hogy több szurkolótól is látta ezt a kézjelet, hozzájuk akart csatlakozni a gesztussal.

Ahmet Başar Şen török nagykövetnek magyarázatot kellett adnia a játékos viselkedésére, egyúttal felszólították, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyesmi. Mindez azután történt, hogy Törökország behívatta az ankarai német nagykövetet, és a török kormány xenofóbiával vádolta Berlint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!