Forma–1: újabb hely kelt el a következő szezonra, 19 éves pilótát szerződtetett a Haas

2024. július 4. – 12:02

Másolás

Vágólapra másolva

A 19 éves brit Oliver Bearman lesz a Forma–1-es Haas egyik pilótája 2025-ben – írta az MTI.

Bearman – aki a Forma–2-es sorozat mellett jelenleg a Haas és a Ferrari tartalékversenyzője – többéves szerződtetését Silverstone-ban jelentette be az amerikai csapat.

A Ferrari akadémiáján nevelkedett Bearman lett a legfiatalabb brit a Forma–1-ben, miután márciusban beugrott a vakbélműtéten átesett Carlos Sainz helyére a Szaúdi Nagydíjon, és az előkelő hetedik helyen végzett a Ferrarival – két hellyel megelőzve a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. Hamilton a futam után „fenomenálisnak” és a „jövő sztárjának” nevezte Bearmant, aki múlt héten megszerezte szezonbeli első futamgyőzelmét a Forma–2-ben.

A fiatal brit pilóta a német Nico Hülkenberg helyét veszi át, aki jövőre a Saubernél, majd annak átalakulása után, 2026-tól a gyári Audinál folytatja pályafutását. Azt még nem tudni, ki lesz a csapattársa, ugyanis a dán Kevin Magnussen szerződése a szezon végén lejár a Haasnál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!