Mbappé katasztrofálisnak nevezte, hogy a szélsőjobb nyerte az előrehozott választás első fordulóját Franciaországban

2024. július 4. – 22:11

Mbappé katasztrofálisnak nevezte, hogy a szélsőjobb nyerte az előrehozott választás első fordulóját Franciaországban
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Katasztrofálisnak nevezte a franciaországi előrehozott parlamenti választások első fordulójának eredményét Kylian Mbappé, a francia válogatott és a Real Madrid sztárja, írja a Guardian. Marine Le Pen pártja, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés 33 százalékot szerzett vasárnap. A széles körű baloldali összefogás futott be másodiknak, Emmanuel Macron centrista szövetsége pedig harmadiknak.

Az Európa-bajnokságon törött orral focizó Mbappé mindenkit szavazásra buzdított a vasárnap esedékes második fordulóban, hogy megakadályozzák Le Penék hatalomra kerülését. „Nem hagyhatjuk, hogy az országunk ezeknek az embereknek a kezébe kerüljön. Sürgető a helyzet. Láttuk az eredményeket, katasztrofális. Nagyon reméljük, hogy változni fog a helyzet, mégpedig úgy, hogy mindenki összefog, elmegy szavazni, és a megfelelő pártra szavaz” – mondta.

Mbappé nem először szólalt fel Le Pen szélsőjobboldali pártja ellen. Az Európa-bajnokság kezdete előtt arról beszélt, hogy ő a szélsőségek, a megosztó eszmék ellen van, és nem akar egy olyan országot képviselni, ami nem felel meg az értékeiknek. „Mindannyian láthatjuk, hogy a szélsőségesek nagyon közel vannak a hatalom megszerzéséhez, de lehetőségünk van arra, hogy döntsünk az országunk jövőjéről. Ezért arra kérek minden fiatalt, hogy menjenek el szavazni, és legyenek tisztában a helyzet fontosságával” – nyilatkozta akkor.

Nem csak Mbappé szólalt meg a németországi Európa-bajnokságon szereplő francia csapatból a franciaországi politikai helyzettel kapcsolatban. Jules Koundé Belgium 1-0-s legyőzése után szintén csalódottságának adott hangot, amiért egy olyan párt nyert, ami „el akarja venni a szabadságunkat, és azt a tényt, hogy együtt élünk”. Koundé szerint a szélsőjobb kormányra kerülését csak úgy tudják megakadályozni, ha azokat is rá tudják venni a szavazásra, akik az előző körben otthon maradtak. Marcus Thuram pedig arra szólította fel a franciákat, hogy „mindennap harcoljanak” az egyre erősödő Nemzeti Tömörülés ellen.

Emmanuel Macron elnök június 9-én, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés EP-választási előretörése után jelentette be, hogy előrehozott parlamenti választásokat ír ki. Marine Le Pen pártja ezt is megnyerte, múlt vasárnap a szavazatok 33 százalékát kapta meg. Azokban a választókörzetekben, ahol egy jelölt sem ugrotta meg az 50 százalékot, második fordulót tartanak. Hogy a Nemzeti Tömörülés ne tudja megszerezni a többséget az 577 fős nemzetgyűlésben, a tőlük balra álló pártok visszaléptek egymás javára. Macron szándékait és az előrehozott választás lehetséges kimeneteleit ebben a cikkben elemeztük.

Franciaország a negyeddöntőben a 2016-os Eb-győztes Portugáliával játszik pénteken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!