Ádám Martin eligazol Dél-Koreából, de külföldön folytatná pályafutását

2024. július 5. – 17:58

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalossá vált, hogy a magyar válogatott csatára, Ádám Martin elhagyja jelenlegi csapatát, a dél-koreai Ulszant. A klub a pénteki bajnoki után jelentette be, hogy a 29 éves magyar focista közös megegyezéssel távozik, egyúttal megköszönték neki a csapatért végzett munkáját.

Ádám Martin 2022-ben igazolt a dél-koreai csapathoz az NB I.-ben szereplő Pakstól, ahol 2021–22-es szezonban gólkirályi címzett szerzett 31 góllal. Az Ulszanban 67 meccsen 24 gólt rúgott, emellett volt kilenc gólpassza is. Kétszer lett dél-koreai bajnok, szerepelt az ázsiai Bajnokkok Ligájában is. A csatár játszott a németországi Európa-bajnokságon is, és egyből a futballmémoldalak egyik kedvence lett termete miatt. A magyar válogatottban eddig 25 meccse volt, három gólt szerzett ezeken.

„Örülök, hogy sikerült méltóképp lezárni ezt a dél-koreai időszakot Ádám Martin pályafutásában, szépen búcsúzott tőle a klub. Úgy érzem, minden szempontból eredményes két éven vagyunk túl. Most, hogy szabadon igazolható, szeretnénk, ha magasabb szinten, erősebb bajnokságban is bizonyíthatna. Két évig tartanak a vb-selejtezők, és addig a válogatott egyértelműen kiemelt szempont marad a folytatás tervezésében. Élete legjobb fizikai állapotában, jó formában várja Martin az új kihívásokat” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a csatár menedzsere, Papp Gábor.

A menedzser elmondása szerint Magyarországról és külföldről is voltak már megkeresései Ádám Martinnak, de konkrét tárgyalásokig még nem jutottak el. Továbbra is az a céljuk, hogy külföldön folytassa pályafutását a magyar csatár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!