Eb-negyeddöntő: spanyol–német 2-1

2024. július 5. – 17:51

frissítve

Eb-negyeddöntő: spanyol–német 2-1
Fotó: Leonhard Simon / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Spanyolország egy 119. perces góllal, a hosszabbításban verte Németországot, megvan az Eb első elődöntőse.

Vége a mérkőzésnek
Spanyolország Spanyolország 2 - 1 Németország Németország

A portugál-francia párharc győztesével játszanak majd a keddi elődöntőben.

Unai Simón lehúzta, itt a vége.

Megkapja a második sárgáját, egyébként is eltiltották már az elődöntőről. Ezt kellett tennie, Musiala elfutott már mellette a talán utolsó német támadást építve.

Olyan tisztán fejelhetett, mint Merino, de a német pontatlanul célzott, mellé ment.

A németek érthető módon mindent kockáztatva támadnak, a spanyolok viszont minden lövést blokkolnak. Közben a szétnyílt német védelem ellen egyedül futhatott Ferran Torres, már csak Neueren kellett volna átemelnie, de nem találta el a kaput.

Másodpercekkel a vége előtt.

Unai Simón véd nagyot, Füllkrug önfeláldozó mozdulata dicséretet érdemel, nagyon szépen előzte meg a védőjét, hogy fejelni tudjon.

Piros lap
Spanyolország Daniel Carvajal  (Egy mérkőzést kihagy)
Spanyolország Spanyolország
Sárga lap
Spanyolország Daniel Carvajal
Spanyolország Spanyolország

A német közönség kifütyülte a támadást folytató spanyolokat, miközben a kapitányuk a kezdőkörnél feküdt. Ápolás.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Sárga lap
Spanyolország Fabián Ruiz
Spanyolország Spanyolország
Sárga lap
Spanyolország A. Morata  (Egy mérkőzést kihagy)
Spanyolország Spanyolország
GÓL!
Spanyolország Mikel Merino  (Dani Olmo)
Spanyolország Spanyolország 2 - 1 Németország Németország

A spanyol a fejét fájlalja, de kis pihenő után folytatni tudja.

Nagyon pocsék lövés lett a német támadás vége, amit Wirtz és Musiala együtt is lerendezhetett volna. Bevárták Füllkrugot, aki a meccs talán legrosszabb lövését hozta össze. Előtte egy veszélyes spanyol támadásból jött az első spanyol szöglet, azt fordították gyors támadásba a németek.

A tizenhatoson belül egy pokoli erős német lövésnél. A bíró nem fújt, vétlen kezezésnek ítélték meg a helyzetet. A dánok elleni német meccsen hasonló helyzetben, de beadásnál büntetőt ítéltek.

Fotó: Lee Smith / Reuters
Fotó: Lee Smith / Reuters
Sárga lap
Németország Deniz Undav
Németország Németország

Ballal helyezte picivel mellé, olyan helyzet volt tükrözve, mint amiból Olmo gólja jött, csak ez nem akadt be. Közel voltak a németek, nagyon közel.

Fotó: Leonhard Simon / Reuters
Fotó: Leonhard Simon / Reuters
Sárga lap
Spanyolország Rodri  (Durvaság)
Spanyolország Spanyolország

Neuer rajta volt, ha kaput ért volna a balos próbálkozás, szinte biztos, hogy odaért volna.

Magasból érkező német labdákra kellett reagálnia, az egyiknél Müllert meg is taszajtotta az ötösön belül, mondván az az ő zónája, ott ő mehet a labdáért. Közben Fabián Ruizt kell gyorsan ápolni, majd lecserélni, a helyén Joselu folytatja.

Amennyiben továbbjutnak az elődöntőbe. Carvajal kézzel ütött el egy labdát, ezért kapott lapot, ez sokba kerülhet, de persze előbb még tovább kellene jutniuk.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy ziccerben léphetnek ki, de Cucurella jól helyezkedett és tisztázni tudott a támadó elől.

Müller használta ki, hogy bedobásnál nincs lesz, Wirtz mélyen a védők mögé került, a beadása viszont nagyon pocsék lett.

Fotó: Heiko Becker / Reuters
Fotó: Heiko Becker / Reuters
Csere
Joselu Fabián Ruiz
Spanyolország Spanyolország

Vagyis volt, csak német, Rüdiger fejelte ki nagyon simán a becsavart labdát. A hosszabbításban a spanyolok kezdtek jobban, már nem az eredményt tartják, hanem úgy játszanak (a cseréket leszámítva), ahogy a meccs elején.

Sárga lap
Spanyolország Daniel Carvajal
Spanyolország Spanyolország

Oyarzabal nem tudott odaérni a lapos labdára, Neuer pedig nyugodtan nézte, ahogy a labda kigurul a baloldali kapufán túl.

Füllkrug rossz labdalevételéből indítottak a spanyolok, de Oyarzabal kapu előtti passza nem ért célba. Ezután egyből fordultak a németek, a spanyol kapu előtt Nachónak kellett szögletre tisztáznia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!