Az orosz birkózók is bojkottálják a párizsi olimpiát

2024. július 6. – 17:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz cselgáncsozók után az orosz birkózók is visszautasították a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghívását, arra hivatkozva, hogy sportszerűtlennek tartják a követelményeiket, írja az AP.

Az Orosz Birkózó Szövetség szombati közleménye szerint a sportolók, az edzők és a szövetség tisztviselői egyhangú szavazással döntöttek arról, hogy a tíz birkózó, aki meghívást kapott megtagadja az olimpiai játékokon való részvételt. Közleményükben azt írták: „Nem fogadjuk el azt a sportszerűtlen kiválasztási elvet, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sportolók listájának összeállításakor alkalmazott”.

Korábban a NOB tíz orosz birkózó részvételéhez járult hozzá, akik semleges színekben indulhattak volna, de megtagadták az engedélyt többek között az egyaránt világbajnok Zaurbek Sidakovtól, Zaur Uguevtől és Musa Evloevtől is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága tavaly alakította ki álláspontját az Ukrajnában zajló háború miatt. E szerint az orosz és fehérorosz sportolók csak egyéni, semleges versenyzőként vehetnek részt az ötkarikás játékokon, a csapatok sportolói pedig nem vehetnek részt a versenyeken.

A NOB a semleges színekben való részvételhez többszintű ellenőrzést is bevezetett, melynek során az orosz érintetteknek többek között el kellett határolódniuk az Ukrajna elleni háborútól, és bizonyítaniuk kellett, hogy nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel.

Egy hete az Orosz Cselgáncs Szövetség jelezte, hogy hasonló okokból nem indítja sportolóit az olimpián.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!