Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián dzsúdós viszi majd a zászlót az olimpián

2024. július 8. – 15:10

Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián dzsúdós viszi majd a zászlót az olimpián
A párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat csoportképe a Művészetek Palotájában tartott eskütételen 2024. július 8-án – Fotó: /Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Tizennyolc nappal a párizsi olimpia előtt ünnepélyes keretek közt fogadalmat tettek a magyar sportolók a Művészetek Palotájában. Az eskü szövegét a háromszoros olimpiai bajnok vívó, Szilágyi Áron és a világbajnok úszó, Telegdy-Kapás Boglárka mondta el.

Az eseményen Sulyok Tamás köztársasági elnök mondott elsőként beszédet. Elöljáróban megköszönte a sportolóknak, hogy kiharcolták a részvételt, a befektetett munkát, az elszántságot, és hogy már eddigi küzdelmükkel is kimondhatatlanul sok élményt adtak a magyar embereknek.

„Sporttörténelmünk legszebb fejezeteit azok írják, akik a célegyenesben még erősítenek, akik tiszteletére megszólal a magyar Himnusz. Az olimpiai szereplés összekovácsolja a nemzetet, városit és falusit, szegényt és gazdagot, időst és fiatalt. Megmutatják, hogy egyetlen magyarság van, olyan falak válnak ekkor láthatatlanná, amiknek máskor sem szabadba elválasztania embereket.”

Kifejtette, hogy a gyerekek, akik tervezgetik saját jövőjüket, nagy lökést kaphatnak egy sportélménytől. A sportolók segítenek felfrissíteni a nemzet önbizalmát, és azt is megmutathatják, micsoda erők rejlenek a nemzetükben. Átlagosan hét aranyérmet ugyanis az eddigi játékokon. Számunka hősök, nemcsak ügyes és erényes versenyzők, akik másokat és saját magukat is legyőzik.

„Életünkben több tízezer győzelmet aratunk, de legtöbbször észre sem vesszük azokat”

– ezek már a sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám gondolatai voltak. Megköszönte az edzők mellett a családtagoknak is és a felkészítést, és az áldozatokat. Majd arra utalt, hogy a sport fejlődése miatt már az is nagy siker, hogy ilyen szépszámú küldöttség jött össze. 178 versenyzőt lehet nevezni, az előző olimpiákhoz képest nagyobb a létszám.

Schmidt arról is beszélt, hogy teljesítették a vállalásukat, mindenben támogatták az elmúlt években a sportolókat.

„Pályafutásotok legfontosabb egyik mérföldköve, merítsetek abból erőt, hogy kijutottatok. Kiváltság egy olyan nemzetet képviselni, ahol rajonganak a sportért.

Mutassatok példát sportszerűségből és emberségből egyaránt, ti vagytok a legfontosabb nagykövetei.”

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Gyulay Zsolt szerint az olimpián eltöltött pillanatok alatt felértékelődnek. Az eskü szövege több mint százéves, de a fő üzenete megmaradt. „Ne teherként, hanem lehetőségként éljétek meg” – jelentette ki.

A kajakban olimpiai bajnok Gyulay azt is bejelentette, hogy a kézilabda-válogatott kapusa, Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián dzsúdós viszi majd a zászlót. Az olimpiai csapat vezetője, a szintén olimpiai aranyérmes Fábián László MOB-főtitkár lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!