Watkins a hajrában döntőbe lőtte Angliát

2024. július 10. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

A másik ágról Spanyolország már garantálja a felhőtlen szórakozást, ma az volt a tét, hogy a vasárnapi döntő a bohókás támadófutball ünnepe lesz, vagy a, hogy mondjuk szépen, pragmatikus futball bizonyul a végső siker kulcsának. Az egyik oldalon a hátul egy, elöl több gólra mindig képes hollandok, a másikon a rengeteget futó, előnyben rendkívül passzív angolok. Jó szórakozást magunknak!

Tempósan indult a meccs, a hollandok már a negyedik percben fölényes magabiztossággal hozták ki a labdát saját 16-osukról. A támadás végén Malen próbált kilépni Guehi és Walker között, akik végül hazakísérték a labdát. Három percre rá Xavi Simmons ártatlannak tűnő helyzetben keményen belépett Declan Rice elé az angol térfél közepén. A megszerzett labdával azonnal kapura tört, és hatalmas gólt lőtt a 16-oson kívülről a jobb felső sarokba. Pickfordnak esélye se volt.

A mérkőzés közvetítését itt tudják újra elolvasni >>>

Az angolok a 11. percben szabadrúgáshoz jutottak a holland 16-os baloldali előterében, semmi se lett belőle. Egy perc múlva középről próbálkozhattak beadással, ezt Rice még vissza tudta tenni, de lassú labdáját tisztázták az ötösön várakozó Kane elől. A 13. percben Trippier szerzett, gyors háromszögezés után Kane kapta középen, bő 25-ről nagy erővel, pattogósan lőtt a jobb alsó felé, Verbruggen kiütötte. Kane egy percen belül újra nagy helyzetbe került, egy lecsorgó labdát lőtt fölé a 11-es pont magasságából. Dumfries blokkolni próbált, lábat talált. Varozás után befújták a büntetőt, Kane újra 11-ről próbálkozhatott. Verbruggen jól érezte a sarkot, de esélye se volt a lapos, tökéletesen a jobb alsó sarokra helyezett lövés ellen.

A 23. percben a vezetést is megszerezhették volna az angolok. Mainoo fűzte át magát a teljes baloldali holland védelmen, majd tökéletesen ugratta ki Fodent, aki kifele cselezve elrúgta a kapus mellett. Dumfries a gólvonalon állította meg a labdát. hatalmas mentés volt. A 26. percben aztán ő hibázott nagyot, úgy vesztett labdát a 16-os előterében, hogy nem volt mögötte senki. Foden villámgyorsan megindult, Dumfries kibillentette, a bíró nem fújt.

A hollandok a 27. percben szabadultak ki újra a kapujuk előteréből. A 29. percben Memphis ugratta ki Malent, aki a 16-os vonalánál még megpróbálta kipasszolni balra. beleléptek. A szögletből Dumfries tíz méterről a keresztlécre fejelt, onnan fölé pattant.

A 32. percben újra az angolok jöttek, Foden tekerte rá úgy 23 méterről a bal kapufa magasságában a jobb felsőre, kívülről súrolta a kapufát. A 35. percben Memphis lecsücsült a kezdőkörben. Koeman kapitány Veermant küldte a helyére. A 39. percben már sokadjára Mainoo és Foden adogattak, majd. Walker ugrott ki a jobb szélen, az ezúttal balról induló Foden is oda átsodródva kapta vissza a labdát. Verbruggen leért jól helyezett lövésére a jobb alsó sarokba.

Az angolok a 43 perctől folyamatosan nyomtak, egyre nagyobb területet megszállva szorították vissza a hollandokat. A nagy körbepasszolgatások végén Kane a jobb sarokból fordított vissza Sakához, aki Bellinghamhez passzolt. Ő Trippiert ugratta ki a bal szélen, akinek a beívelését Verbruggen húzta le. A félidő utolsó perceiben a hollandoké volt a labda, ők nem beszorítani, hanem kihúzni próbálták az angolokat, hogy így induljanak be az üres terekbe. Ez Akénak sikerült is, nagyot harcolt egy labdáért, amit az alapvonalról tett vissza beadásra, ám abból a fejes veszélytelen lett.

Remek első félidő volt, Anglia sok forgatással sikeresen billentgette ki az amúgy is billenékeny holland védelmet, közben a gyors, kiugratásokra épülő holland támadójátéknak is volt tere.

A második félidőben nem estek egymásnak a csapatok. Nem ült le a meccs, csak az utolsó passzok nem sikerültek, így a kapukat nem fenyegette semmi. A 60. perc tájára aztán fogyni látszott a kreativitás, Anglia bő egy percen át passzolgatott hátul, hogy aztán megpróbálják átfordítani Fodennek, túl hosszan. A bedobásból Gapko gyorsított rá a jobb szélről az angol védelemre, egyből veszélyt teremtve. Végül a balra kijátszott labdát rosszul tették vissza középre, semmi se lett belőle.

A 65. percben Veerman ívelhetett be egy szabadrúgást az oldalvonal mellől, a kaputól jó negyven méternyire. Nagyon jól csavarta át a kapu jobboldala felé, ahol a berobbanó Van Dijk hét méterről térddel bele tudott érni, Pickford tolta szögletre. Abból Dumfries fejelhetett a rövid oldalról veszélyesen, kicsit fölé. A 68. percben Ako tette le a bal szélre Gapkónak, aki veszélyesen csavarta át a hosszú Saroknál érkező Weeghorst és Dumfries felé, akik elől Pickford szögletre tolta.

A 70, percben Rice csapott le a holland térfél közepén Schouten eladott labdájára, de passz helyett egyből gyengén visszalőtte. A 78. percben a hollandok percekig tartó adogatása végén Gapko húzta vissza jobb lábára a labdát és ívelt be középre balról. Weghorst fején megcsúszott a labda, a lecsorgót Simmons lőtte vissza, Pickford kezébe hullott. A 79. percben Foden ugratta ki a leshatáron Walkert, aki az alapvonalról tette vissza az ötösön érkező Sakához. Ő középmagasan, védhetetlenül a kapu jobb oldalába bombázott. de a partjelző lest intett. A VAR szerint ha centikkel is, de Walker tényleg belógott.

A 90. perc legelején aztán Watkins belőtte a győztes gólt. Egy indítás elcsúszott Mainoo mellett, de így lett jó Palmernek, aki meredeken felpasszolta Watkinsnak a 11-es pont tájára, ő pedig fordulásból kilőtte a hosszú sarkot. A második félidőben a hollandok voltak talán veszélyesebbek, de az angolok sokkal aktívabbak és kreatívabbak voltak annál, amit eddig mutattak az Eb-n.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!