Marad Deschamps a francia válogatott élén

2024. július 10. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

A francia szövetség elnöke szerint a labdarúgó-válogatottat irányító Didier Deschamps kitölti a 2026-os világbajnokságig szóló szerződését, írja az MTI. Philippe Diallo a L'Équipe sportlapnak szerdán, a francia csapat Európa-bajnoki búcsújának másnapján beszélt arról, hogy az 55 éves szakembernek szerződése van, és egyébként is elérte azt a célt, amit az EB-re kitűztek maguk elé.

„Didier folytatni fogja a küldetését” – jelentette ki a francia szövetség elnöke.

A franciák kedden a németországi Eb elődöntőjében 2-1-re kikaptak a spanyoloktól, így ért véget számukra a bajnokság.

A játékosként 103-szoros válogatott, világ- és Európa-bajnok Deschamps 2012 óta irányítja a francia együttest, amelynek kispadján eddig 159 alkalommal ült. Ezalatt 2018-ban világbajnokok lettek, négy évvel később vb-ezüstérmet nyertek, Európa-bajnokságon 2016-ban játszottak döntőt, 2021-ben pedig megnyerték a Nemzetek Ligáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!