Paksi játékos a 4-0-s vereségről: Egy magyar-román meccsen így képviseltük a hazát, nekem lesül az arcomról a bőr

2024. július 12. – 09:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Szerintem a játékosaink többet gondoltak, mint amik, és a probléma ott van, hogy én is” – nyilatkozta csütörtökön Bognár György, miután az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a Paks 4-0-ra kapott ki a román Corvinul Hunedoarától, írja az M4 Sport.

Bognár szerint a paksi játékosok „egyénileg sem voltak topon, párharcban erősebb volt az ellenfél és szervezettebb volt a csapatjátékuk”. „A középpálya egyáltalán nem működött az első félidőben, se labdaszerzésünk nem volt, sem játékunk, de ugyan miből játszottunk volna, ha nincs labdaszerzés” – mondta.

A hazai pályán rendezett meccsen a Hunedoara már a 9. percben megszerezte a vezetést, az első félidő hosszabbításában Marius Lupu góljával kettőre növelte előnyét a román csapat. A 86. percben megint betalált Lupu, a hosszabbítás perceiben pedig harmadik gólját is megszerezte a csatár, amivel beállította a 4-0-s végeredményt.

A visszavágót július 18-án rendezik, de a négygólos hátrány fényében nem sok esélye maradt a továbbjutásra a Paksnak.

„Voltunk már ilyen helyzetben többször is, és megoldottuk a feladatot. Most is az vár ránk, hogy rendezzük a sorainkat. Én azt gondolom, ezzel a meccsel el kell tudni számolni. Magunk előtt nehéz lesz, mert azért többet vártunk saját magunktól” – mondta Bognár.

Windecker József, a Paks középpályása a meccs után azt nyilatkozta, „az egész meccs egy katasztrófa volt”.

„Minden úgy alakult, ahogy nem szerettük volna. Férfiként kell viselnünk ezt a kudarcot is, ami tényleg nagy szégyen. Hazai pályán, egy magyar-román meccsen így képviseltük a hazát, nekem lesül az arcomról a bőr.”

Windecker szerint csütörtökön „úgy mentek fel a pályára, mint a 18 évesek”, most „magunkba kell néznünk, és a becsületünkért fogunk játszani Romániában.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!