Halpogácsát dobáltak a pályára, így tiltakoztak a norvég focidrukkerek a videóbíró ellen

2024. július 22. – 15:08

Másolás

Vágólapra másolva

Halpogácsát, teniszlabdát és füstbombát dobáltak a szurkolók a pályára a norvég első osztályú focibajnokság (Eliteserien) vasárnapi, Rosenborg–Lilleström-meccsén, írja a Sky News. A közönség a videóbíró (VAR) ellen tiltakozott, ami szerintük túl sok időt vesz el és tönkreteszi a játékot.

A tiltakozás már a kezdőrúgásnál elkezdődött egy kétperces halpgocsa-bombázás formájában: ez végül arra kényszerítette a játékvezetőt és a játékosokat, hogy visszatérjenek az öltözőbe. Kis idő után újrakezdték a meccset, ekkor már teniszlabdákat és füstbombákat is dobáltak a pályára az elégedetlenkedő drukkerek. A meccset a sokszoros félbeszakítás után a 30. perc körül fújták le végleg, az eredmény 0-0 lett.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a norvég szurkolók tiltakoztak a VAR ellen. Júniusban a Lilleström KFUM Oslo elleni hazai mérkőzésén több száz teniszlabdát dobtak a pályára a meccs első percében.

Pár hete Ronald Koeman, a holland válogatott szövetségi kapitánya akadt ki a videóbíróra: szerinte a VAR „tönkreteszi a futballt”. Koeman azután fakadt ki, hogy az angolok 2-1-re legyőzték a hollandokat az idei Európa-bajnokság elődöntőjében. Véleménye szerint az angolok egyenlítő gólja egy vitatható tizenegyesből született, amit Angliában sosem fújtak volna be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!