Tíz rajthelyes büntetést kapott Verstappen a Belga Nagydíjra

2024. július 26. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

Bárhol is végez a szombati időmérőn a háromszoros világbajnok, egyben az idei pontverseny első helyén álló pilóta, 10 rajthellyel hátrébb kell majd megkezdenie a vasárnapi Belga Nagydíjat, miután a Red Bull már az idei ötödik motort szerelte be a hollandnak. A szabályok csak négy erőforrás használatát engedik egy idényre, minden további motorcsere büntetést von maga után.

A Red Bull stratégiailag időzítette a rendkívül gyors tempójú és több előzési zónával is rendelkező spa-francorchamps-i pályára a motorcserét, hiszen itt Verstappennek nagy esélye lesz a előre lépésre, tavaly például a hatodik helyről indulva nyert nagyon simán. Verstappen mellett az RB Formula One Team versenyzője, Cunoda Juki is új motorkomponenseket kapott, ám mivel nála több alkatrészt is cseréltek, ő a mezőny végéről kezdheti majd a versenyt.

Verstappen egyébként jó helyzetből várhatja a szombati időmérőt és a vasárnapi futamot, hiszen az első szabadedzést több mint félmásodperces előnnyel nyerte, a másodikon pedig csak 217 ezredmásodperces hátránnyal lett harmacik – ezen a két McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri voltak a leggyorsabbak.

Az időmérőt szombaton délután 4-kor rendezik, a verseny vasárnap 3-kor rajtol majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!