Drónos kémkedés miatt hazaküldték az olimpiáról a kanadai női focisták kapitányát

2024. július 26. – 18:42

Másolás

Vágólapra másolva

Beverly Priestmant, a kanadai női futballválogatott edzőjét hazaküldték az olimpiáról, és posztjáról is felfüggesztették, miután kiderült, hogy tudhatott arról, hogy az egyik stábtag kémkedett. A játékok hátralévő részében Andy Spence segédedző veszi át a csapat irányítását.

Az új-zélandi női futballválogatott játékosai hétfői edzésükön egy fejük felett repkedő drónra lettek figyelmesek. Később kiderült, hogy a drón gazdája a kanadai csapathoz tartozó Joseph Lombardi. Az akkreditációval nem rendelkező stábtag csütörtökön nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy francia bíróságtól, mert nem volt engedélye a lakott terület feletti drónozáshoz.

Beverly Priestman – Fotó: Omar Vega / Getty Images
Beverly Priestman – Fotó: Omar Vega / Getty Images

Priestman nagy eséllyel tudhatott a kémkedésről, jelentette be egy sajtótájékoztatón a Kanadai Olimpiai Bizottság vezetője, David Shoemaker, és azt mondta, több olyan információt kaptak, ami ezt megerősítette. Priestmann már egy szerdai nyilatkozatban megerősítette, hogy vállalja a felelősséget a történtekért. „Mindenekelőtt szeretnék bocsánatot kérni az új-zélandi labdarúgócsapattól, valamint saját játékosaimtól is. Ez az eset ellentétben áll azokkal az értékekkel, melyeket a csapatunk képvisel” – fogalmazott.

A kanadai futballszövetség Priestmant felfüggesztette addig, míg le nem zajlik egy független szakértői vizsgálat. Őt, asszisztensét, Jasmine Madert és a drónozó Lombardit is hazaküldték. Szerdán ellenük már a FIFA, a futball világszövetsége is eljárást indított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!