Baki az olimpia nyitóünnepségén: Dél-Koreát Észak-Koreaként mutatták be

2024. július 27. – 08:25

Baki az olimpia nyitóünnepségén: Dél-Koreát Észak-Koreaként mutatták be
A dél-koreai csapat a párizsi olimpia megnyitóján – Fotó: Claudia Greco / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi olimpia szervezői bocsánatot kértek Dél-Koreától és sportolóiktól azért, mert a péntek esti nyitóünnepségen Észak-Koreaként mutatták be őket, írta a BBC.

Amikor a Szajnán feltűnt a dél-koreai delegáció hajója, angolul és franciául is Koreai Népi Demokratikus Köztársaságként – ez Észak-Korea hivatalos neve – hivatkozott rájuk a helyi műsorközlő. A hibát már akkor észlelhették, mert Észak-Korea behajózásakor már a megfelelő országnevet használták. A feliratozással sem volt gond, ott nem keverték össze a két országot, amely a második világháború óta folytonos feszültségben él egymással.

A dél-koreai sportminisztérium közölte, hogy „határozott panaszt kíván tenni Franciaországnál kormányzati szinten” a kínos baklövés miatt. A közlemény szerint a második sportminiszter-helyettes, Csang Miran, 2008-as olimpiai bajnok súlyemelő, találkozót követelt Thomas Bach olimpiai bizottsági elnökkel.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bocsánatkérést tett közzé hivatalos koreai nyelvű X-fiókján: „Szeretnénk nyomatékosan bocsánatot kérni azért a hibáért, amely a dél-koreai küldöttség bemutatásakor történt a nyitóünnepségen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!