Gondolkodik a ló is, meg gondolkodom én is, akkor van eredmény, ha ugyanabba az irányba gondolkodunk

2024. július 27. – 08:57

Másolás

Vágólapra másolva

Kaizinger Balázs 28 év után az első magyar lovas, aki olimpián szerepelhet. Kaizingernek egy német istállóból, német edzővel sikerült kvalifikálnia magát a párizsi olimpiára.

A lovas kilenc éve egy alsó-szászországi kereskedő istállóban dolgozik és edz, ahol a világ legjobbjaitól tanul. Bár nem igazán szeret Németországban élni, azt mondja enélkül soha nem tudta volna megszerezni az olimpiai kvótát. Most büszke rá, hogy a magyarokat képviselheti Párizsban. Felkészülése alatt a Deutsche Welle magyar stábja látogatott el hozzá és lovához, Herr Cooles Classicóhoz az észak-németországi Thomasburgba.

Kaizinger azt mondta, Magyarországon megrekedt a sport a szocializmus évtizedei alatt, és azt a lemaradást még mindig nem sikerült utolérni. Németország viszont az egyik legmagasabb szinten áll, ha ő ott elmegy egy nemzeti versenyre, akkor világbajnokok, Európa-bajnokok és olimpiai bajnokokkal küzd meg a helyezésekért.

A lovastusa vagy military három számból áll, a díjlovaglásból, a tereplovaglásból és a díjugratásból. Kaizinger szerint a lovon 70 százalék múlik, a lovasé a maradék a 30.

„Gondolkodik a ló is, meg gondolkodom én is, és az a lényeg, hogy próbáljunk egy irányba gondolkodni, mert akkor van az eredmény, akkor van a teljesítmény. Ha ő arra gondolkodik, én meg a másik irányba, akkor van a baj” – mondta Kaizinger.

A magyar lovas szombaton 11:25-kor mutatkozik be az olimpián az első számban.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!