A szervátültetettek Európa-bajnokságán is remekelt a magyar csapat

2024. augusztus 5. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az 56 magyar induló 55 arany-, 46 ezüst- és 28 bronzérmet szerzett a 25 ország részvételével tíz sportágban megrendezett szervátültetettek és művesekezeltek lisszaboni Európa-bajnokságán – írja az MTI.

A Magyar Szervátültetettek Szövetségének hétfői közleménye szerint Magyarország a harmadik helyet szerezte meg az összesített pontversenyben.

„Ezek a lenyűgöző eredmények és a sportszerű küzdelmek nemcsak a sportolók elszántságát és kitartását tükrözik, hanem a háttérben állók áldozatos munkáját is. Az életmentő orvosokét, a fáradhatatlanul gondoskodó szakdolgozókét, az inspiráló edzőkét, a feltétel nélkül segítő családtagokét, az egyesületekét és a támogatókét, akik töretlenül hisznek bennünk”

– fogalmazott Berente Judit, a szövetség elnöke.

„Ezek a sikerek mindannyiunkat felemelnek, és erőt adnak, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat. A szervátültetés nem befejezés, hanem egy új kezdet: lehetőség arra, hogy teljes életet éljünk, és akár a sportban is kiteljesedjünk. Ezek a sikerek az ismeretlen és az élő donorokéi is. Nélkülük nem lehetnének itt a sportolóink, és nem írhatnánk ezt a történetet.”

A legfiatalabb magyar versenyző, a 16 éves, kombinált vese- és májátültetett Varga Dominik két bronzérmet szerzett asztaliteniszben. A csapat legidősebb tagja, a 72 éves, szívátültetett Pengő László úszásban négy arany- és egy ezüstérmet nyert. A magyar csapat egyetlen tüdőátültetett versenyzője, a 22 éves Jakucs Edina is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: az asztaliteniszező egyéniben ezüst-, női és vegyes párosban két aranyéremmel lett gazdagabb.

Az Eb legeredményesebb férfi versenyzője is magyar volt: a 21 éves, csecsemőkorától májátültetett Domonkos Ádám az egyéni úszásnemekben négy aranyérmet, váltóban egy-egy első és második helyet, 5 kilométeres utcai futásban pedig ezüstérmet szerzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!