Megdöntötte a mezítlábas gyaloglás világrekordját egy holland férfi

2024. augusztus 12. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Anton Nootenboom, a 37 éves holland veterán 175 nap alatt 3450 kilométert tett meg az Egyesült Államokban mezítláb, amivel megdöntötte az eddigi világcsúcsot – írja a NL Times. A Guinness-rekordot vasárnap délután a Missouri államban található Saint Louisban állította fel. Előtte a lengyel Pawel Durakiewicz tartotta a csúcsot 3409 legyalogolt kilométerrel. A holland rekorder egy videót is közzétett az Instagram-oldalán, amiben összefoglalja, honnan indult és hogyan jutott el a világcsúcsdöntő gyaloglásig.

A rekord elérése után még 1700 kilométert kell megtennie a férfinak, hogy elérjen New Yorkba. A szóvivője azt mondta a holland lapnak, hogy várhatóan november 2-án érkezik meg a Times Square-re. Nootenboom még február 17-én kezdte el a gyaloglást Kalifornia államban. Célja az volt, hogy Los Angelesből New Yorkba gyalogoljon, amivel megdönti a világrekordot. A szóvivő szerint Nootenboom „teljesen kimerült.” Hozzátette, hogy mióta a hőmérséklet mindennap eléri a 35 fokot, szenved a forró utakkal.

A holland férfi célja a mezítlábas gyaloglással, hogy felhívja a figyelmet a férfiak mentális egészségére. Notenboomot, aki katona korában háromszor is megjárta Afganisztánt, a hadseregben eltöltött idő óta érdekli a téma, mivel ő maga is depresszióval küzdött. Miután otthagyta a sereget, pszichológiai segítségért kellett folyamodnia, aztán megtalálta magának a gyaloglást, azóta már több extrém helyen, például az Everest alaptáborban is járt mezítláb. A különböző adományokból befolyt összeget (eddig több mint 18 ezer eurót) is olyan szervezeteknek adja, amelyek a férfiak mentális jóllétével foglalkoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!