Az olaszokat is legyőzte, még mindig veretlen a férfi válogatott a sakkolimpián

2024. szeptember 14. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

A negyedik fordulóban is győzött, így még mindig veretlen a magyar A válogatott a budapesti sakkolimpián, a nőknél pedig a pénteki, üzbégek elleni vereség után a dánok ellen tudott javítani az első számú csapat. A férfi válogatott az olasz csapatot győzte le szombaton, amely egy nappal korábban nagy meglepetésre legyőzte az ötödik helyen kiemelt holland csapatot – írja az MTI.

A férfi csapat a harmadik táblán nagy segítséget kapott a riválistól, mert bár az orosz születésű Szjugirov Szanan eleve fölényben játszott, a győzelemhez az is kellett, hogy Francesco Sonis óriásit hibázzon a huszadik lépésben. Szjugirov válaszlépése után egyből észre is vette a ballépést, és egyből feladta a partit. A szintén világossal játszó, éltáblás Rapport Richárdnak nagyobbat kellett küzdeni de, végül fölényre, majd győzelemre váltotta a gyalogáldozattal megalapozott támadását.

A másik két táblán sötéttel inkább védekezésre szorult Gledura Benjamin és Lékó Péter is. Előbbi könnyedén mentett döntetlenre, így a magyar siker már nem forgott veszélyben, és az sem volt gond, a rangidős Lékó gyaloghátrányban nem talált menekülést, így a 73. lépésben feladta a küzdelmet. A magyarok férfi B csapatis győzött, ők Japánt verték 3-1-re, az U25-ös csapat viszont kikapott Indonéziától.

A nőknél az éltáblán az előző nap nagyot hibázó Gaál Zsóka javított, de ezt annak is köszönhette, hogy bár az elemzőprogramok szerint többször rontott, az ellenfele nem találta meg a nyerő lépéseket. Ő viszont lecsapott a dán 30. lépésben elkövetett hibájára, és be is mattolta az ellenfelét. A második táblán Hoang Thanh Trang világossal végig fölényben játszott, és végül feladásra kényszerítette az ellenfelét, Papp Petra pedig sötéttel győzött, míg Lázárné Varga Szidónia világossal remizett.

Az esélyes csapatok közül nagy meglepetésre kettő is kikapott: az első helyen kiemelt Egyesült Államokat 2,5-1,5-re verte Ukrajna, a címvédő Üzbegisztán pedig 3-1-es vereséget szenvedett Vietnám ellen. India ugyanakkor 3,5-0,5-re felülmúlta Szerbiát, Kína pedig 2,5-1,5-re nyert Örményország ellen. A nőknél a favoritok közül India 3,5 pontot gyűjtve verte Franciaországot, Kína pedig lesimázta Angliát, a címvédő Ukrajna viszont meglepetésre döntetlent játszott Törökországgal.

A nyílt szekcióban nyolc, a nőknél hét csapat maradt, amely a maximális nyolc pontot gyűjtötte be, köztük van a kilencedikként kiemelt magyar férfi A válogatott is, amely az újabb meglepetéseknek köszönhetően még vasárnap is lejjebb rangsorolt riválissal találkozik majd. A legjobb női és a két B csapat egyaránt hat, míg a női U25-ös együttes öt, a férfi U25-ös négy ponttal várja a folytatást. A 45. sakkolimpia vasárnap 15 órától az ötödik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap kedden lesz.

Eredmények, 4. forduló

Férfiak

Magyarország-Olaszország 2,5-1,5

  • Rapport Richárd (2715 Élő-pont)-Daniele Vocaturo (2600) 1-0
  • Lorenzo Lodici (2556)-Lékó Péter (2666) 1-0
  • Szjugirov Szanan (2644)-Francesco Sonis (2554) 1-0
  • Sabino Brunello (2511)-Gledura Benjamin (2628) döntetlen

Magyarország B-Japán 3-1

Magyarország U25-Indonézia 1,5-2,5

Nők:

Dánia-Magyarország 0,5-3,5

  • Sandra De Blecourt (2065)-Gaál Zsóka (2385) 0-1
  • Hoang Thanh Trang (2351)-Ellen Kakulidis (2048) 1-0
  • Esmat Susanne Guindy (2015)-Papp Petra (2259) döntetlen
  • Lázárné Vajda Szidónia (2283)-Sofie Bech Durrfeld (1937) 1-0

Portugália-Magyarország B 1-3

Magyarország U25-Wales 2-2

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!