Polgár Judit megnevezett két partit, ami nagyon közel áll a szívéhez

2024. szeptember 17. – 04:41

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország talán legismertebb emberei közül kettővel is lehet találkozni kedden a Magyar Nemzeti Galériában. Ott rendezik ugyanis tíz órától a tizedik Polgár Világsakkfesztivált, aminek a fővédnöke Rubik Ernő. A főszervező, Polgár Judit mellett ezúttal ott lesz a két nővére: Zsuzsa az Egyesült Államokból, Zsófia Izraelből tért haza, az elmúlt években találkozni is alig tudtak. Ők 1988-ban nyertek először sakkolimpián, a szovjetek hegemóniáját szakították meg, két év múlva megvédték a címüket, a negyedik játékos mindkétszer Mádl Ildikó volt.

„A játékok, rejtvények varázslatos világának megismerése nagyszerű lehetőség a tanulásra. Polgár Judit minden zegét-zugát bejárta már ennek az elbűvölő világnak, és gyerekek ezreinek mutatja meg újra és újra. Nagy örömmel vállaltam a jubileumi Sakkfesztivál védnöki felkérését, hiszen a kocka 50. évfordulója sem kaphatna méltóbb elismerést a játszva tanulás szimbólumaként” – mondta az esemény beharangozóján Rubik, miért vállalta el a felkérést.

Polgár természetesen a közönségtalálkozó mellett szimultánt is tart, művészek, sportolók, köztük olimpiai bajnokok és újságírók is csapatba tömörülnek, hogy próbára tegyék a tudásukat a világranglistát 25 éven át vezető Polgárral szemben, de a végeredmény borítékolható.

Az idei kétnapos fesztiválnak az inspiráció a vezérmotívuma, a második napon arra mutatnak be példákat, hogy a sakk miként van jelen az oktatásban Németországtól Szingapúron át Dél-Afrikáig.

Polgártól egyébként a napokban megkérdezték, melyek voltak azok a partik, amik igazán emlékezetesek maradtak neki. Az 1999-es, Visuvanátan Ánand ellenit emelte ki, amit egyébként megnyert (Ánand pár évvel később világbajnok lett). Erről egy másik világbajnok, Alekszandr Valerjevics Halifman már pár nappal a parti azt mondta, hogy bevonul a sakktörténelembe, mert úgy lett örökzöld, hogy egymást hajszolták bele a jobbnál jobb lépésekbe, így egészen magas színvonalon kellett játszania Polgárnak, hogy nyerjen.

Akkor a számítógépes technika még messze nem volt annyira jelen a sakkban, mint most, fontos kiemelni, hogy egy mostani elemzés azt mutatja, hogy volt pontatlansága a 34 lépés alatt, de egészen kivételes meglátásai is. Miközben tudatosan kereste a bonyodalmakat, két tisztet is áldozott, de megfelelő ellenjátékot kapott értük.

Egy Aleksejs Širovs elleni találkozót emelt még ki a múltból, azt 1994-ben, 18 évesen játszotta – a vezérével szemben egy bástya és egy futó maradt –, és amit ugyancsak magas színvonalon játszott végig. A lett születésű Širovs egyébként még most is játszik, a spanyol csapat tagja a sakkolimpián.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!