Sakkolimpia: vereség az USA-tól, bravúrok kellenek az éremszerzéshez

2024. szeptember 20. – 20:48

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti sakkolimpia kilencedik fordulóját rendezték pénteken. A harmadik helyen álló Magyarország azzal az Egyesült Államokkal került össze, amelyik váratlan veresége után rákapcsolt (Ukrajnától kaptak ki), és az ötödik helyre zárkózott fel. Az USA mindegyik táblán magasabb pontszámmal rendelkező játékost ültetett a bábukhoz, és ez a tudásbeli különbség mellett összességében érvényesült.

A csütörtökön győztes Gledura Benjámin fejezte be elsőként a partiját, sötéttel stabilan játszott, és hiába volt az örmény születésű Levon Aronjannak az elején minimális előnye, 31 lépés után megosztoztak a ponton.

Az orosz születésű, magyar színeket képviselő Szjugirov Szanan a számítógép értékelése szerint hátrányba került az első tíz lépés után, de ezt eltüntette, a 41. lépésben azonban hibázott, a világossal játszó Dominguez Perez kihasználta ezt a lehetőséget, és úgy terelte a partit, hogy a végén már mattveszélyben volt Szjugirov, aki kénytelen volt feladni.

Lékó Péter és Wesley So 54 lépés után állapodott meg döntetlenben, abszolút kiegyenlített volt az állás, bár a megnyitásban Lékó mintha meglepte volna ellenfelét, aki ezt később ellensúlyozni tudta.

Az első táblán Rapport Richárd keményen küzdött – a játéknap egyik leghosszabb partija volt – az olasz felmenőkkel rendelkező Fabiano Carouana ellen. A számítógép többször jelezte, hogy hátrányban van, de végül kicsikarta a döntetlent úgy is, hogy riválisa a végjátékban két gyalogelőnyben volt. A magyar B csapat legyőzte a finneket, a C válogatott pedig Madagaszkár ellen nyert.

A nőknél az első csapat megverte Kanadát, a B csapat Kirgizisztánt verte, a C csapat Chilével döntetlenre végzett.

A nap rangadóján az első két helyezett, India és Üzbegisztán nagy csatában 2-2-re végzett, így az éllovas India megőrizte a vezető helyét. A játéknap nagy meglepetése volt, hogy a világbajnok Magnus Carlsen világossal kikapott a szlovén Fedoszejevtől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!