Orbán javaslatára kitüntették a kapitányt, aki az aranyérmes Gulyás Michelle-t ki sem vitte volna az olimpiára, és azt is, aki az olimpia előtt mondott le

2024. szeptember 26. – 17:23

Orbán javaslatára kitüntették a kapitányt, aki az aranyérmes Gulyás Michelle-t ki sem vitte volna az olimpiára, és azt is, aki az olimpia előtt mondott le
Decsi András és Szilágyi Áron a krakkói Európa Játékokon 2023. június 25-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Sulyok Tamás köztársasági elnök a párizsi olimpián és paralimpián kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek részére állami kitüntetéseket adott át csütörtökön az Országházban. Magyarország köztársasági elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – kivételes teljesítménye elismeréseként a legmagasabb kitüntetést Csipes Tamarának adta át, aki kétszeres olimpiai bajnok az előző olimpiákról (2016 és 2021), most két ezüsttel és egy bronzzal tért haza, de volt néhány érdekes döntés is.

  • A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetést Decsi András, a kardválogatott szövetségi kapitánya kapta meg, aki lemondott az olimpia előtt, és kint sem volt a versenyen.
  • A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést Martinek János kapta, az öttusázók kapitánya, aki a későbbi aranyérmes Gulyás Michelle-t nem vitte volna ki Párizsba.

Decsi András a kardválogatott szövetségi kapitánya volt, aki azonban egy hónappal az olimpia előtt, az Eb-győzelem után lemondott, miután az elnökség nem fogadta el a javaslatát, hogy a testvére, Tamás legyen a csapatban, a 23 éves Rabb Krisztián viszont maradjon ki. Rabb jóval Decsi Tamás előtt állt a rangsorban, az Eb-n is nagyszerűen vívott, Decsi viszont az előző években adta tudása legjavát a válogatottnak.

Mint később kiderült, Decsi nemcsak a kapitányságot nem vállalta, hanem Szilágyi Áron felkészítését sem, és ott sem volt az olimpián. A sportágon belül cserbenhagyásnak ítélték meg jó néhányan a tettét.

„A vívás sportágban olimpiai ezüstérmet eredményező, kiemelkedő felkészítői munkája elismeréseként”

– így indokolták az ország vezetői, miért kapta meg mégis ezt a kitüntetést.

A Párizsban ezüstérmes válogatott vezetésére a szövetség az utolsó egy hónapban Sárközi Gergelyt kérte fel, aki már benne volt Szilágyi stábjában. Sárközinek volt az a dolga, hogy a rosszul sikerült egyéni versenyek után összeszedje a vívókat a négy nap múlva kezdődő csapatversenyre. Ahol a csereként beálló Rabb egyébként kitűnően vívott az elődöntőben, óriási szerepe volt abban, hogy a csapat fordítani tudott Irán ellen, és 1996 után ismét döntőt vívhatott.

A válogatott felkészülésére Szilágyi csillagos ötöst adott. „Semmi olyan elem nem volt benne, ami eddig ne lett volna benne, inkább csak a hangsúlyok tolódtak el” – értékelte az utolsó hetek felkészülését Szilágyi a Telexnek még az olimpia helyszínén, már éremmel a nyakában.

Sárközi neve, aki az olimpián a ténylegesen kapitányként dolgozott, és ott ült a pást végében, nem szerepel a kitüntetett edzők listáján.

Szilágyi Áron sem kapott most semmit, de ő azon egyszerű oknál fogva, mert neki már korábbról magasabb rangú kitüntetése van, és csak olyan adható, ami a rangsorban eggyel magasabban van. Decsi András egyébként nem vette át a kitüntetést, úgy tudjuk, egy később időpontban fogja.

A másik visszásság. „Olimpiai bajnoki címet eredményező, kiváló szakmai munkája elismeréseként” – jutott kitüntetéshez Martinek János, az öttusázók távozó kapitánya. Mindez azért érdekes, mert a későbbi bajnok Gulyás Michelle-t nem vitte volna ki, és az elnökség felülbírálta a kapitány döntését.

Bónusz: a magyar női vízilabda-válogatott egészségvédelme érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként Horváth Ákos András sportegészségügyi szakember is kitüntetést kapott. Nem egészen követhető a logika, miért nem a kapitányok közül valaki.

A teljes lista itt megtekinthető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!