2021. október 30. – 08:12
frissítve
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Az ősz legszínesebb napjait éljük, most még az is nekiindul az erdőknek-hegyeknek, akit nyáron a meleg, télen a hideg tántorít el ettől. A főváros sláger-kirándulóhelyei megtelnek, ezért ha a látvány mellett nyugalmat is keresünk, kicsit kijjebb kell menni. Ehhez tökéletes célpont a Nagy-Kopasz hegycsoport.
Október végén, november elején a leglátványosabb, legkomfortosabb az erdő. Ilyenkor egy jó kiránduláshoz, túrázáshoz elég, ha a túraútvonal egy szép, nyugodt erdőn visz keresztül. Persze, az még jobb, ha emellett kilátópontok, egyéb érdekességek tarkítják az utat. A Kopasz-kört úgy alakítottuk ki, hogy a hosszabb erdei utakat kilátók, panorámás sziklagyepek, tisztások tarkítsák, és a startpont ne legyen messzebb fél óra buszozásnál a Széll Kálmán tértől.
A startpont tehát konkrétan Adyliget, azaz tömegközlekedve az Adyliget buszmegálló (63-as busz), kocsival pedig kicsit beljebb, a Feketefej utca. Innen a Mély utca vonalában indulunk el a Fekete-fej-hegyről érkező piros jelű turistaúton. Pár száz méter után elhagyjuk várost, azaz Budapest közigazgatási határát, és a szmog-duda-sziréna trinitást végleg magunk mögött hagyva belépünk a szél-madárfütty-csend világába.
Ideje átnézni, hogy mit is fogunk látni a körülbelül 20 kilométer hosszú, 5-6 óra alatt bejárható túra során. A túra csúcspontja a Budai-hegység legmagasabb pontja, az 559 méter magas Nagy-Kopasz tetején álló Csergezán Pál-kilátó, onnan visszafelé a sziklagyepes-panorámás Tarnai-pihenő, a Fekete-hegy derűs, füves teteje, a tágas, nyugodt Szilfa-tisztás, több katonasír (főleg német) és bónusznak – főleg gyerekekkel, a rövidebb verzión – a Budakeszi Vadaspark.
Vissza tehát a piros jelű túraútra. A szép lassan emelkedő erdei úton olyan fennkölt nevű hegytetők mellett megyünk el, mint az erdőborította Kecske-hát (453 m) vagy Vörös-pocsolyás-hát (493 m). Ez utóbbi névadóját, a térképen Vörös-pocsolya néven jelölt természeti jelenséget meg is szemlélhetjük az út mellett: a vörös, agyagos talajú tócsa vaddisznók kedélyes dagonyázó helye. A piros jelű útról akkor térünk le, amikor a balról beérkezik a piros háromszög jelű út, ezen folytatjuk felfelé.
Általában a háromszög alakú turistajel a csúcsra vezeti a túrázót, ám itt valamiért nem így van: a piros háromszög út a csúcstól nem messze, a térképen Hármas határnak nevezett helynél, egy tisztáson becsatlakozik a zöld háromszögbe, és ott véget is ér. A Nagy-Kopaszra tehát a zöld háromszög jelzésen csattogunk fel. Nem ez az egyetlen furcsaság itt. A Nagy-Kopasz-hegy a nevéből adódóan valaha kopár lehetett, mint Bruce Willis kobakja, aztán szép lassan beerdősült. És hogy nevezték el az erdőt rajta? Alkottak egy gyönyörű oximoront: a Kopasz-erdőt. De nem mondhatjuk, hogy névadóink nem próbálkoztak az erdős Nagy-Kopasz és a sűrű Kopasz-erdő fogalmi dilemmájának feloldására: ebből lett a közeli Kopasz-erdő-tető (526 m).
Amíg a nevek káoszából kikeveredünk, fel is érünk a csúcsra, ahol a Csergezán Pál-kilátó különleges alakú, szélben duzzadó vitorlát formázó faszerkezete vár. A 2006-ban átadott kilátó homlokzatát különleges lécborítás fedi, ezért tériszony nélkül lehet feljutni a kilátó kereken 100 lépcsőjén a 18 méter magasban elhelyezkedő legfelső kilátószintre. Nevét Csergezán Pál állatfestőről, grafikusról, Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek illusztrátoráról kapta, aki a közeli Telkiben töltötte utolsó éveit. Nyáron a kilátó kedvelt bivak-szálláshely és naplementéző szpot.
A kilátóból a zöld háromszög jelű úton visszafelé elindulva ereszkedünk körülbelül száz méter szintet, és az erdőből kiérve egy szép panorámájú dolomit sziklagyepes tisztásra érünk: a Tarnai-pihenőhöz. Ha süt a nap, itt kényelmesebben meg lehet pihenni, mint fent a kilátónál. A dél-nyugati fekvésű pihenőnél napsütésben kellemes meleg van, kellemes szellő fújdogál. Itt látható egy katonasír is, amiből több is található a Kopasz-csoportban: főleg a II. világháború vége felé voltak errefelé összetűzések a fővárosból elszórtan menekülő, főleg német katonák és a Budapestet bekerítő orosz erők között.
Miután jól kirelaxáltuk magunkat, egy keveset visszakapaszkodunk a már ismerős Hármas határig, ahol átváltunk a zöld kereszt jelzésű útra, ami néhány erdei kanyar és tisztás után a Tarnai-pihenőhöz hasonló sziklagyepes tisztáshoz vezet: a Fekete-hegyre (463 m). Itt is egy német katonasír mellett visz el az út. A Fekete-hegyről egy nem jelzett, de láthatóan (valószínűleg erdészeti) gépkocsival gyakran járt, nyílegyenes út vezet kelet felé a Hársbokor-hegy gerincéhez. Az út csakhamar belevisz a hegytető felől érkező sárga+ és kék+ jelű utakba, amik párhuzamosan haladnak.
Hamarosan választhatunk hogy a két + jelzésen csorgunk le a hegy lábához, vagy jobbra letérünk róla a sárga kör jelzésre. Én az utóbbi ajánlom, mert az az erdő szélén, egyfajta panorámaösvényként halad, elég szép kilátást kínálva nyugat felé. A látást csak kicsit zavarja a vadkerítés, ami az erdő fiatal növényeit védi a nagy étvágyú szarvasoktól, őzektől és vaddisznóktól. Régebben ezen a helyen szőlős volt, aztán az ötvenes években a felhagyott szőlőföldeket feketefenyővel ültették be. A fenyvest a 2014-es nagy budai jégtörés alaposan megritkította, ezért a helyére őshonos tölgyet és mezei szilt ültettek – ezek felcseperedését vigyázza a kerítés.
Nem sokkal azután, hogy egybefut a sárga+, a sárga kör és a zöld kör jelzés, át lehet jutni a kerítés mellett, és egy (nem jelzett) ösvény egy nagyon jól elhelyezett, derűs kilátóhoz visz. Nem nagyon értem, hogy ezt a kilátót miért dugdossák, de tény, hogy az összes jelzett út kikerüli. A faépítmény korlátjára támaszkodva a közeli Csiki-hegyek és a Keleti-Gerecse vonulata tanulmányozható elmélyülten. A kilátóhoz már közel van a tágas, esővédőkkel, sütögető-helyekkel megszórt, és valami fura formájú fainstallációval megáldott Szilfa-tisztás.
Ha valaki busszal érkezett a startpontra, itt dönthet úgy, hogy megnézi a 100 méterre fekvő Budakeszi Vadasparkot, és a Korányi Intézet buszmegállójából utazik vissza a városba. A többiek viszont északnak veszik az irányt, és a főváros közigazgatási határa mentén haladó, piros+ jelű, szép, erdei túraúton ballag vissza Adyligetre. Ha erre megy, láthat legalább két régi határkövet is, amik régebben a közigazgatási határt jelezték azoknak, akik nem rendelkeztek a mobiltelefonjukon GPS-es térkép-applikációval.
A túra nagyítható, böngészhető térképe szintekkel, itinerrel ide kattintva elérhető >>
Írtam a cikk elején a rövidebb verziókat is. Egy fokkal (azaz 50 méter szinttel, másfél órával és 5,5 km hosszúsággal) könnyebb azoknak, akik a Kopasz-erdőnél úgy döntenek, hogy nem mennek fel a Nagy-Kopaszra és kihagyják a Tarnai-pihenőt. A 15 kilométeres szűkebb kör már belefér 8-10 éves gyerekeknek is, pláne vadasparki végállomással. Aki még kisebb gyerekkel vágna bele, elég, ha a Budapest-határ mellett lesétál Adyligetről a Vadasparkig, megnézi az Eldugott kilátót, megpihen a Szilfa-tisztáson (játszótér van) és visszasétál, vagy hazabuszozik.
