Lúdbőrzős dunai panoráma a Hideglelős-keresztnél

Legfontosabb

2022. december 31. – 10:41

Lúdbőrzős dunai panoráma a Hideglelős-keresztnél
A Hideglelős-keresztnél – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

Folyó vonulását szemlélni Újév napján közelgő bőséget jelent – állapították meg ókori bölcsek mondása alapján legújabbkori brit tudósok. Ezért olyan újévi túrát ajánlok, amin erre, mármint a hömpölygő folyamban gyönyörködésre, bőven lesz lehetőség.

Ez a cikk 2022. decemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

Az első, legkönnyebb cél azoknak való, akik nagyon kiütötték magukat szilveszterkor, így nem szeretnének nagyot küzdeni az emelkedőn, de azért élveznék a látványt: a Hideglelős-kereszt orma. A kereszt 75 méter magasan áll (a tengerszinttől számítva 190 méteren), egy büszke sziklaszirten a Duna felett, Esztergom és Pilismarót között félúton, nem messze a vadromantikus nevű Búbánat-völgyi tavaktól.

Az Esztergom, Búbánatvölgye buszmegálló a kiindulópont, ahová Szentendre felől lehet megérkezni, autósok a közelben találhatnak parkolóhelyet is. Egy darabig a Visegrádi úton megyünk Budapest felé a P▲ jelet fürkészve, aztán a túraút hirtelen bevág az erdőbe, fel a sziklák irányába. Kisebb emelkedő után a Duna felé kis ösvény indul P✞ jelzéssel, az visz ki a szikla tetejére, ahol a Hideglelős-kereszt áll.

Az első keresztet itt 1784-ben emeltette Nagy Mihály esztergomi gazda hálából, hogy családját elkerülte a dühöngő pestisjárvány. Az eredeti fakeresztet később vaskereszt váltotta, festett vaskrisztussal, amit sziklaomlás miatt kicsit arrébb is helyeztek, de még mindig áll, sőt régebben körmenetet is tartottak itt. A hideglelős nevet onnan kapta, hogy mire a körmenet felért a hegycsúcsra, az emberek megizzadtak, és az erős Duna menti szélben megfáztak, „hideglelést” kaptak. A helyi néphagyomány szerint azonban aki háromszor megkerüli keresztet, az meggyógyul vagy felvérteződik az influenzával szemben.

Fel is kell vérteződni, mert januárban hideg szél fúj az ormon. De kiállva a sziklacsúcsra a látvány felejteti a hideget és ez elmúlt év minden kínját. Szemben az Ipoly siet a Dunába, mellette a szlovák oldalon a Kovácspataki-sziklák mosolyognak vissza, a folyóban lapos szigetek úsznak szembe lustán az árral – egyszóval bensőséges a hangulat.

Fent: a természet tenyerén, középen: a Hideglelős-kereszt orma, legalul: kaptatás a Sas-hegy gerincén – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a természet tenyerén, középen: a Hideglelős-kereszt orma, legalul: kaptatás a Sas-hegy gerincén – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a természet tenyerén, középen: a Hideglelős-kereszt orma, legalul: kaptatás a Sas-hegy gerincén – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a természet tenyerén, középen: a Hideglelős-kereszt orma, legalul: kaptatás a Sas-hegy gerincén – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a természet tenyerén, középen: a Hideglelős-kereszt orma, legalul: kaptatás a Sas-hegy gerincén – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Innen a fáradékonyabbak jól felvérteződve a legendás antihideglelés-páncéllal és a begyűjtött orommal-csúccsal, leereszkedhetnek a közeli startpontra, és dolguk végeztén, hazautazhatnak. Aki még érez bőven energiát magában, az folytatja tovább az utat a meredek, csúszós ösvényen a 318 méter magas Sas-hegyre. A gerincen felfelé elkezdenek lebomlani a szervezet zugaiban megbújt bejglimaradékok, lihegünk rendesen. Néha nézzünk a hátunk mögé, mert a gerinc egy-két pontjáról szép a kilátás nyugat felé, amit a csúcson csak szűkebben élvezhetünk.

A Sas-hegyen pihenhetünk, ihatunk a termoszból egy kis verejtékpótló teát. Legyőztünk közel 200 méter szintemelkedést, innen már könnyű lesz út. Egy darabig szintben haladunk: rátérünk a P+ jelű túraútra, majd a 340 méter magas Vasarc és a 314 méteres Őr-hegy erdőfedte csúcsdombjait kerülgetjük. Azazhogy az érdekes nevű Vasarcnál álljunk meg egy pillanatra. Sajnos nem fogunk vigyorgó vaspofát látni a fák között, akárhogy is szeretnénk, a hegynévnek semmi köze a Vasálarcoshoz sem, sokkal inkább a közeli Basaharchoz.

Pilismarót településtörténete (Lukácsné Varga Eszter) szerint a településrészt régen Basarcznak írták, mondták, a faluban még ma is sokan nevezik így. A Basaharcz nevet 1906-ban törzskönyvezték. Az értelmezhetőbb „basa harc” valószínű, hogy népetimológia eredménye. A század elején különösen elevenen élt a községben Dobozi Mihály török ellenes harcának és hősi halálának emléke: Az 1526-ban lezajlott mohácsi csata után a török végigpusztította az ország középső részét, ide is eljutott, és a néphit szerint Dobozi Basaharc és környékén, Pilismarótnál vívta egyenlőtlen harcát a törökkel. Valójában a Marót stimmel, de Pusztamarót volt az igazi helyszín a Gerecsében.

Az Őr-hegy melletti Savó-kúti-tisztás útjelző tábláinál átváltunk a P sáv túraútra a P+ turistaútról, és ahogyan egy Boeing pilóta mondaná, megkezdjük az ereszkedést a Búbánat-völgy felé. Elmegyünk az éppen csak csordogáló Majális-forrás mellett és leérkezve, egy nagy tisztás után elérjük Esztergom Ákospalota nevű külső városrészét. Itt újabb váltás, vissza a P+ jel mutatta útra, ami történetesen a lakott terület határvonalában, a Fárikúti úton halad, el a négy tó mellett, egészen a Dunáig.

Fent: a Sas-hegy tetején, középen: a Vasarc alatt, alul: Búbánat-völgy, Kerek-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a Sas-hegy tetején, középen: a Vasarc alatt, alul: Búbánat-völgy, Kerek-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Sas-hegy tetején, középen: a Vasarc alatt, alul: Búbánat-völgy, Kerek-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a Sas-hegy tetején, középen: a Vasarc alatt, alul: Búbánat-völgy, Kerek-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Sas-hegy tetején, középen: a Vasarc alatt, alul: Búbánat-völgy, Kerek-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A négy, egymás után következő tónak ősszel van igazán a nevéhez méltó hangulata, de télen is kifejezetten kellemes mellettük elsétálni. Alapvetően horgászok pecázgatnak a nádassal körülvett tavak környékén, fürödni sajnos nem lehet, annak ellenére, hogy a tavak egyike régen fürdőtó volt. A ma már csak nevében Fürdő-tó mellett hullámzik a többinél alig kisebb Mini-tó, és a háromszögletű Kerek-tó.

A Kerek-tónál a legjobb megállni, itt van a nemrég épült, de kissé túlméretezett Kerektavi Természetház és büféje, ami ha szerencsénk van nyitva is áll. (Ottjártunkkor, december végén nem volt nyitva.) A szép füves, szomorú füzekkel tarkított, mélabús hangulatú vízpart azonban mindig hozza látványban, amit kell. Ha már mélabú: a Búbánat-völgy is a mohácsi vész utáni, törökkel vívott csaták alapján kaphatta a nevét. Monda szerint egy menekülő magyar szekértábort számoltak fel, asszonyostul, gyermekestül. Azóta viseli a környék ezt nevet.

A túraútvonal nagyítható térképe:

A Kerek-tó után következő, de már kevésbé látványos Fürdő- Mini-, majd Halas-tótól már csak néhány száz méter a Duna, és a túra kiindulópontja. A túra hossza 8,1 km, a menetidő bő 2,5 óra. Körülbelül 260 méternyi szintet kell megtenni felfelé és lefelé, és hideglelés ide, búbánat oda, aki végigjárja ezt a túrát, garantáltan jókedvűen kezdi majd az évet.

További Szépkilátás túrák a Visegrádi-hegységben

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!